eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Libanonban elfogtak 11 embert a bejrúti öngyilkos robbantások ügyében

A libanoni hatóságok vasárnap bejelentették, hogy letartóztattak 11 személyt, köztük nyolc szíriait a múlt héten Bejrútban elkövetett, 44 halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylettel összefüggésben.

Nuhad Masnuk belügyminiszter először nyolc szíriai és két libanoni elfogásáról számolt be, hozzátéve, hogy az előállított személyek között van egy libanoni, aki egy további öngyilkos merénylet elkövetésére készült, valamint egy embercsempész, aki a csoport több tagjának segített átlépni a szíriai-libanoni határt.

Masnuk hangsúlyozta, hogy "az egész hálózatot 48 órán belül sikerült felgöngyölíteni". A miniszter szerint a merénylők eredeti terve az volt, hogy egy kórházat repítenek a levegőbe öt öngyilkos robbantással, ez azonban meghiúsult a kórház körüli fokozott biztonsági intézkedések miatt.

A biztonsági szolgálatok később még két gyanúsított - egy szíriai és egy libanoni - elfogását adták hírül.

Az Iszlám Állam által vállalt csütörtöki kettős robbantás a dzsihadista terrorszervezet eddigi legvéresebb libanoni merénylete volt, s az egyik legtöbb halálos áldozatott követelő terrorcselekmény az 1990-ben véget ért libanoni polgárháború óta.

A robbantásokat Bejrút egyik déli, főként síiták lakta negyede, Burzs al-Barazsné bevásárló utcájában hajtották végre, egy kórház közelében.

Bejrút déli része a síita Hezbollah libanoni fegyveres szervezet fellegvárának számít. A szervezet harcosai a szomszédos Szíriában a kormányerők oldalán harcolnak az ellenzéki fegyveres erők és szélsőséges csoportok ellen. A területet már korábban is érték támadások. Szunnita fegyveresek azzal fenyegettek, hogy több ilyen támadást is terveznek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×