eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

Hét menekült holttestét találták meg a török partoknál

Hét menekült holttestét találtak meg szerda este Törökország partjainál, a biztonsági erők szerint a szerencsétlenül járt bevándorlók vízbe fulladtak.

Hat tetemet helyiek találtak meg az Izmir tartományban található Seferihisar körzetben, míg egy további holttest Menderes körzetben került elő.

A hatóságok abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a menekültek megpróbálhattak eljutni a közelben található görög szigetekre, ám út közben vízbe fúltak.

A fagyos idő és a könyörtelen tenger ellenére továbbra is sokan vágnak neki, hogy az Égei-tengeren át partot érjenek Európában.

A görög parti őrség elmondása szerint csütörtök reggel mintegy 1200 menekültet szállító komp érkezett a pireuszi kikötőbe Kiosz és Leszbosz szigetéről. A nap folyamán további két hajót várnak több ezer bevándorlóval a fedélzetén. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a menekültek fele a polgárháborús Szíriából érkezik.

Tavaly több százezren érkeztek ezen az útvonalon Európába, és az idei év első tíz napjában újabb 18 ezer bevándorló ért partot Görögországban az UNHCR adatai alapján.

Az Európai Unió novemberben megegyezett a török kormánnyal arról, hogy Ankara szigorúbban ellenőrzi majd a határokat, és megpróbálja megakadályozni a menekültek továbbjutását Görögország felé.

Címlapról ajánljuk
Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás

Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás

Az elmúlt egy évben a leghátrányosabb helyzetű hazai települések közül negyvenben indult el a telemedicinális ellátás, amellyel a megszűnt háziorvosi rendeléseket igyekeznek pótolni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy a visszajelzések döntő többsége pozitív, a modern technológia segítségével akár több száz kilométeres távolságból is tudnak tanácsokat adni az orvosok.

Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Két legyet egy csapásra – így foglalható össze leginkább Németország védelmi miniszterének az Egyesült Államokban tett látogatása. Boris Pistorius egyrészt határozott kommunikációval igyekezett hangsúlyozni, hogy a szövetségesek számíthatnak Németországra,. Másrészt nem hagyott kétséget afelől, hogy országa számít az Egyesült Államok támogatására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×