eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác

Nevet az Instagramról! - hetilapok szemléje

A Heti Válaszban egyebek mellett arról olvashatnak, hogy miként vásárolják be magukat a magyar palota- és kastélypiacra a közel-keleti befektetők, a Figyelő pedig mások mellett az Instagram növekvő népszerűségének okait vette górcső alá.

Sorra vonulnak be a keleti csúcsgazdagok a hazai palota- és kastélypiacra – közli a Heti Válasz. Egyiküket, a József Nádor térre a volt Postabank-székház megvásárlásával berendezkedő szaúdi olajmágnást, Ghaith Pharaont a Forbes magazin 2008-ban a világ tíz legkeresettebb fehérgallérosa közé sorolta amerikai pénzintézetek bedöntése miatt. Egy 2002-es francia parlamenti jelentés pedig úgy írja körül, mint aki kapcsolatban áll a terrorszervezetek – köztük az Al-Kaida – által is használt iszlám pénzügyi hálózattal. Mégsem számít nemzetbiztonsági kockázatnak – sőt már közös vállalkozást is alapított a kormánnyal.

A Figyelőben arról olvashatnak, hogy hasít az Instagram. Már havonta 400 millióan használják a képmegosztót, az amerikai tinédzserek pedig a Facebooknál is jobban szeretik, sőt a tengerentúlon – ahol a névadásnál semmi nem köti a szülők kezét – egyre többen Instagram filterekről, vagyis képszűrőkről nevezik el gyermeküket! A négy éve a Zuckerberg-birodalomba tartozó közösségi oldal pár év alatt bomba üzletté vált: jövőre már közel 3 milliárd dolláros hirdetési forgalmat generál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Pénteken indított támadást Oroszország az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében hét határ menti települést nevezett meg, ahol harcok zajlanak. Ukrajna az utóbbi időben szinte minden éjjel dróntámadást indít egy-egy orosz olajfinomító ellen: legutóbb a Lukoil egyik finomítójában csapott fel a tűz a Volgográdi területen. Ukrajna intenzíven támadta a határhoz közeli Belgorod városát, ahol egy tízszintes lakóház egy komplett lépcsőháza összeomlott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×