eur:
392.67
usd:
367.53
bux:
66315.62
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Boross Péter: széleskörű és emelkedett a mostani ünnep

Boross Péter szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe még soha nem volt olyan emelkedett és széleskörű, mint most. A volt miniszterelnök a 60. évforduló alkalmából Budapesten, a Műegyetem rakparton lévő 1956-os emlékműnél tartott megemlékezésen mondott beszédet szombaton.

A Nemzeti Örökség Intézete és a Szabadságharcosokért Közalapítvány szervezésében rendezett megemlékezésen Boross Péter méltatta, hogy az egész országban programokkal, emlékezetfrissítő, ifjúság-tanító rendezvényekkel ünneplik október 23-át.

Nem volt eddig még ilyen széles körű az ünnep, és jólesik nekünk, hogy ez a 60. évforduló méltónak ígérkezik a szabadságért annyi vért ontott, sokat szenvedett nemzet számára - tette hozzá a volt miniszterelnök, a közalapítvány elnöke. Óriási jelentőségű ez a nagy megmozdulás, hogy "mégsem igaz, hogy elfelejtették, nem igaz, hogy elfeledkeznek rólunk" - fogalmazott.

Boross Péter aggodalommal szólt azokról a szervezkedésekről, amelyeknek célja megfogalmazása szerint az, hogy megcsúfolják a vasárnapi nemzeti ünnep főrendezvényét. "Nekünk (...) figyelmeztetünk kell az utánunk jövőket, hogy ez nem új a magyar történelemben, (...) átéltük már Károlyit, Kun Bélát, Rákosit" - mondta.

A szónok kitért arra, hogy miközben Magyarországon október 23-át ünneplik, "egy nagyhatalom külügyminisztériumának helyettes szóvivője pedig a sajtószabadságért aggódik Magyarországon".

"És kiállították a Népszabadság utolsó számát valahol Washingtonban" - fűzte hozzá. - Nem kellene összeállítanunk egy-két kiragadott tételt az amerikai imperialisták gaztetteiről, és azt is bemutatni?" - sorolta. Boros Péter azt mondta: bántja az igazságérzetet, nemzeti önérzetet, hogy ilyen hírek jelennek meg a médiában.

Az ünnepség 1956-os eseményeket megélt résztvevőihez fordulva megjegyezte: fontosnak tartja, hogy az ifjúságban is tudatosul, "miért vagyunk mi a szabadság népe". Mint mondta, tudatosítani kell, hogy "igenis büszkék és rátartiak vagyunk" a mindenáron megmaradás képességére. Azért maradtunk meg, mert szabadságharcaink és közte 1956 üzenete mindig alkalmat adott arra, hogy felemeljük a fejünket - hangoztatta.

A szónok arra kérte az ünnepség résztvevőit, legyenek büszkék arra, ahogyan a magyar nemzet most viselkedik. "Ha ártó szándékot láttok, akkor vegyétek azt is figyelembe, hogy elmúlnak az idők" - figyelmeztetett.

Boross Péter rámutatott: "a szellemi rendszerváltoztatás nehezebb, mint az anyagi, fizikai, gazdasági, pénzügyi, az idáig is tart, és még egy darabig. De megtörténik, mert megtanultunk a történelem során talpra állni".

A megemlékezésen állami és társadalmi szervezetek képviselői főhajtással rótták le tiszteletüket.

A megemlékezés után történelmi emlékhelyet jelölő sztélét avatnak a Műegyetem főbejáratánál.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei kilátásokat illeti, az előzetes adatok alapján leginkább az optimizmus jellemezheti majd a délelőtti kereskedést, emelkedés jöhet a kontinens vezető tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×