eur:
387.65
usd:
359.6
bux:
69376.02
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Új csodafegyverrel tér vissza Donald Trump

Új csodafegyverrel tér vissza Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök új egészségbiztosítási törvényt ígért kedden, Chuck Schumer demokrata párti szenátor jelezte, hogy pártja kész az együttműködésre.

Miután hétfőn este kiderült, hogy szertefoszlott a másodszor is módosított új egészségbiztosítási törvény elfogadásának reménye, kedden óriási vita bontakozott ki az amerikai politikai életben.

Donald Trump Twitter-üzenetében általában a demokratákat és a szenátus néhány republikánus tagját okolta a történtekért, majd azt ígérte, hogy pártja új, "nagyszerű egészségügyi elképzeléssel" tér majd vissza.

"Valamennyi demokrata és néhány republikánus cserben hagyott bennünket. A republikánusok többsége lojális volt, csuda klassz munkát végzett és valóban keményen dolgozott. Visszatérünk" - fogalmazott mikroblogbejegyzésében Trump. Az elnök hétfőn este azon meggyőződését fejezte ki, hogy a következő egészségügyi törvényjavaslat kidolgozásában már a demokraták is részt vesznek.

Mike Pence alelnök egy rendezvényen reagált, s leszögezte, hogy egyetért az elnökkel és Mitch McConnell republikánus frakcióvezetővel abban, hogy az Obamacare néven ismert, jelenleg érvényben lévő egészségbiztosítási törvényt vissza kell vonni, akkor is, ha nincs helyette új. "A cselekvésképtelenség nem megoldás, a kongresszusnak lépnie kell" - fogalmazott Pence.

Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti csoportjának vezetője, az egyik legbefolyásosabb demokrata párti politikus a kongresszusban máris együttműködést ígért az új törvénytervezethez. "Itt az ideje, hogy továbblépjünk és újraindítsuk az egész folyamatot" - fogalmazott beszédében Schumer. A New York-i szenátor hangsúlyozta: most, hogy a Republikánus Párt "egypárti erőfeszítése jelentős kudarcot vallott", van remény a két párt együttműködésére, s a demokraták készen is állnak erre az együttműködésre az új törvényjavaslat kikovácsolásában. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy "katasztrofális lenne" az Obamacare visszavonása anélkül, hogy új törvénnyel pótolnák.

Egyelőre azonban még az sem biztos, hogy az Obamacare-t sikerül visszavonni. Néhány republikánus szenátor már jelezte, hogy amennyiben nincs új törvény, nem szavazza meg a régi visszavonását.

Címlapról ajánljuk
Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány
Exkluzív bejelentés

Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány

Magyar szövetségi kapitány veszi át a férfi jégkorong-válogatott irányítását – jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában Such György. A Magyar Jégkorong Szövetség elnöke arra tesz javaslatot az elnökségnek, hogy Majoross Gergely klubedzői munkája mellett dolgozzon a nemzeti csapatnál.

Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: jön a 41 órás munkahét?

Nagy port kavart a közelmúltban Ausztriában a gazdaság különböző területeiről mintegy ötezer szereplőt képviselő ipari testület (IV) indítványa , hogy a munkaidő sokak által sürgetett csökkentése helyett inkább növeljék a heti munkaidőt, mégpedig 41 órára. A javaslatot közvetve felkarolta a kormány egyik legtekintélyesebb minisztere, a szakszervezek azonban tiltakoztak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×