eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Chemnitz, 2018. augusztus 31.Az áldozat iránti kegyelet jeleként elhelyezett virágok és mécsesek 2018. augusztus 31-én azon a helyen, ahol augusztus 26-ra virradóra egy iraki és egy szíriai bevándorló agyonszúrt egy 35 éves német férfit. (MTI/EPA/Filip Singer) *** Local Caption *** 53000073
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Szászország rendezni próbálja sorait a tüntetések után

Chemnitzben hétfőn ingyenes koncertet rendez több olyan pop-együttes, amely a szélsőjobboldali veszélyre akarja felhívni a közvélemény figyelmét. A szászországi városban ugyanis immár egy hete tartanak a tüntetések és tiltakozó akciók, amelyeken bal és jobboldali csoportok néznek egymással farkas-szemet, illetve dulakodnak is, ha a rendőrség nem áll közéjük vízágyukkal, valamint más tartományokból érkezett erősítésekkel.

A belügyminiszter kijelentette, hogy a chemnitzi események hatására Németországban komoly változás történt: a tolerancia csökkenőben van, a viták pedig éleződnek, mert a lakosság migrációval kapcsolatos aggodalma egyre fokozódik.

A külügyminiszter, valamint a szintén szociáldemokrata igazságügyminiszter viszont a szélsőjobboldal előretörését ostorozta, indítványozva azt is, hogy a menekültek ellen immár a szövetségi törvényhozásban is fellépő Alternatíva Németországnak elnevezésű, AfD betűszóval ismert jobboldali pártot helyezzék az alkotmányvédelmi hivatal megfigyelése alá. Ezzel az állami tévécsatorna felmérése alapján a lakosság 43 százaléka ért egyet.

A két miniszter nyilatkozatát megelőzően a múlt héten az AfD, valamint a kiváltképpen Drezdában aktív ugyancsak jobboldali szervezet, a Pegida felszólítására több ezren mentek tüntetni Chemnitzbe.

A péntek esti felvonuláson közel 5 ezren vettek részt, majd kerültek szembe a Marx Károly szobra előtti téren baloldali csoportokkal.

Csupán a karhatalmi erők nagyszámú jelenlétének köszönhető, hogy csak 18-an szenvedtek sérüléseket. Vasárnap délutánra az evangélikus egyház felszólítására néhány százan gyűltek össze, hogy kifejezésre juttassák demokratikus beállítottságukat és cáfolni próbálják, hogy a médiában is gyakran hangoztatott váddal ellentétben Chemnitz nem a rasszizmus melegágya és a város lakóit nem hatja át az idegenekkel szemben érzett gyűlölet.

A rendezvényen részt vett Michael Kretschmer szászországi miniszterelnök is, aki hangoztatta, hogy gátat vetnek a jobboldali métely burjánzásának.

A tévé esti adásában beszámolt arról, hogy a legfrissebb közvéleménykutatások szerint az AfD támogatottsága tovább emelkedett és immár eléri a 15 százalékot.

Chemnitzben a feszültséget az robbantotta ki, hogy egy héttel ezelőtt egy utcai ünnepség során egy német asztalos gyilkosság áldozata lett, az emberölést a jelek szerint két, időközben őrizetbe vett fiatal menekült követett el. Az asztalos segítségére siető két társát is hosszú tőrrel megsebesítették. Ezt az erőszakot használta ki az AfD szélsőséges törekvéseinek népszerűsítésére, a baloldal pedig ürügynek náci-ellenes riadalom keltésére, ahelyett, hogy a gyilkosság által kiváltott felháborodásnak olyan fórumot biztosított volna, amelynek révén Chemnitz lakosságának elsöprő többsége kifejezésre juttathatta volna demokratikus beállítottságát, hogy nem érez ellenszenvet a menekültek iránt, csupán a bűnelkövető migránsokat utasítja el.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×