külföld

Megtalálták a volt ciprusi elnök ellopott holttestét

2010. március 9., kedd 21:45     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A DNS-teszt eredménye igazolta, hogy valóban Tászosz Papadopulosz volt ciprusi elnök ellopott holttestét találták meg - jelentette be kedden egy rendőrségi szóvivő. Később a hatóság őrizetbe vett három gyanúsítottat.
 

1

Egy bizonyos értesülés alapján a minap találták meg egy Nicosia melletti temetőben Papadopulosz feltételezett holttestét. A földi maradványokat szűk három hónappal ezelőtt lopták el a néhai államférfi sírjából. A tettesek elmozdítottak egy nehéz márványtáblát, leástak a koporsóig, és kivették belőle a holttestet. Ez december 11-én történt, az elhalálozás egyéves évfordulója előtt egy nappal. A rablók meszet szórtak a tetthelyre, valószínűleg azért, hogy eltüntessék a nyomaikat.

Egy tört görögséggel beszélő személy hétfőn mondta el telefonon, hogy hol található meg a hulla. Egy másik temetőben, egy sírgödörben leltek rá vékony földréteg alatt, és tudni lehetett, hogy nemrég helyezték oda.

Lukasz Luka igazságügyi miniszter kizárta annak lehetőségét, hogy a hullarablás mögött politikai okok lettek volna. Mint mondta: a volt államfő családjától váltságdíjat követeltek, hogy az visszakaphassa a holttestet. A tárcavezető kijelentette: nem fizettek váltságdíjat. Erre reagálva a család szóvivője közölte, hogy a miniszter állítása megalapozatlan, a családtól nem kértek pénzt a holttestért cserébe. Luka miniszter erre összehívott egy második sajtótájékoztatót, és leszögezte, hogy korábbi kijelentése "teljes mértékben megfelel az igazságnak és a tényeknek".

A rendőrség később bejelentette, hogy az üggyel kapcsolatban elfogtak három személyt, de kilétükről nem adott felvilágosítást.

A 2008 decemberében elhunyt Papadopulosz holttestének tavaly decemberben felfedezet ellopása felkavarta a földközi-tengeri szigetország görög részének közvéleményét. A rendőrség eddigi gyanúja szerint köztörvényes bűnözők állhattak a lopás mögött.

A ciprusi rendőrség a bűntény után azzal a sürgős kéréssel fordult az osztrák, a román és a magyar hatóságokhoz, hogy segítsenek kideríteni, van-e köze Papadopulosz földi maradványai ellopásának a Karl Friedrich Flick német-osztrák milliárdos holttestét tartalmazó koporsó 2008. novemberi ellopásához. Flick holtteste Magyarországon került elő, az ügyben több magyar és román állampolgárságú személyt őrizetbe vettek. A ciprusi rendőrség hasonlóságot vélt felfedezni a két bűntény között.



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Junior termékfejlesztő (Befektetési alapkezelő)
Üzletvezető-helyettes (Jeans Club Kft.)
Pénztáros (wow! budapest)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz