külföld

Bölcskeit nem lepte meg a dél-ukrajnai merénylet

2010. július 29., csütörtök 20:37     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Meghalt a dél-ukrajnai ortodox templomban történt pokolgépes merénylet egyik sérültje, egy 80 éves nő - közölte csütörtökön egy ukrán tisztségviselő. Bölcskei Gusztáv református püspök azt mondta az InfoRádiónak, hogy a vallási különbségek miatti feszültségről ő is tudott, és gondolta, hogy nem lesz egy békés, csöndes esemény a kereszténység 988-ban történt felvételének évfordulója.
 

1

A detonáció Zaporizzsjában történt szerdán, a moszkvai patriárkátus fennhatóságát elismerő ukrán ortodox egyházhoz tartozó Mária Oltalma székesegyházban kora este.

A robbantás Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája ukrajnai látogatásának zárónapjára esett. A támadásban kilencen megsebesültek.

Az egyik sebesült, egy apáca, Ljudmilla nővér volt, akit a merénylet után ugyan azonnal kórházba szállítottak, de már annyira súlyos állapotban, hogy nem lehetett segíteni rajta.

Nagyezsda Szevalnyeva, a városi egészségügy vezetője, akit a reporter.zp.ua internetes portál idézett, elmondta, hogy a nővér a műtőasztalon halt meg. Előzőleg sok vért vesztett, testének mintegy 40 százaléka megégett, több csontja eltört.

Borisz Petrov tartományi kormányzó elmondta, hogy a robbanóanyag 500 grammnyi TNT-nek (trinitro-toluol, ismertebb nevén trotil) felel meg.

Ukrajnában szerdán ünnepelték a kereszténység 988-ban történt felvételének évfordulóját, és az országban tartózkodott éppen Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, akinek szerdán zárt látogatása ellen nacionalisták több ízben is tiltakoztak Kijevben.
Hanganyag: Gál Ildikó
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> Budapest 
13ºC,eső    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.08. 19:00
2010.09.08. 19:00
Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a parlamenti frakció vezetője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz