eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A zsűri egyik tagja a Bocuse dOr szakácsverseny magyarországi döntőjén a Sirha Budapest 2020 Nemzetközi Élelmiszeripari és a HoReCa szakkiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2020. február 5-én. A győztes képviseli majd Magyarországot a világ legjelentősebb szakácsversenyének májusi európai döntőjén Tallinnban.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Bocuse d’Or: januárban már indulhat az „erőnléti edzés” és a kísérletezés

A Veres István séf vezette magyar csapat a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny idei, Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjének kilencedik helyén végzett, így bejutott a jövő évi világdöntőbe. A Magyar Bocuse d`Or Akadémia elnöke szerint a járvány miatt nehéz volt a felkészülés, mert az alapanyagok és a segítők is nehezen jutottak el Magyarországra.

A világdöntőt 2021 júniusában rendezik a franciaországi Lyonban. Azt még nem tudni, hogy mik lesznek az alapanyagok – mondta az InfoRádiónak Hamvas Zoltán.

„Valószínűsítjük, hogy

január elején fogják kihirdetni, miután nagyjából 5 hónapot szoktak hagyni a felkészülésre a verseny szervezői

– fogalmazott. – Addig azonban teljes titok övezi. Mindenféle elképzelhető, ha visszatekintve az elmúlt 6–8 év versenyeire, kevésszer esett meg, hogy ismétlődjön egy alapanyag, ami a csirkét, a marhahúst, a rombusz halat, vagy a vegán ételt kizárja, de ez csak esélylatolgatás. Fogalmunk sincs, hogy mi lesz az alapanyag” – ismételte meg.

A Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke hozzátette, azért el lehet kezdeni januárnál előbb is a felkészülést.

„Pici erőnléti edzést – sportnyelven mondva – lehet tartani, és a köretekkel már lehet kísérletezni, vagy épp továbbfejleszteni a Tallinnban használt elemeket. De nem tudjuk, mi a szabály – hangsúlyozta. – Ha az lesz a helyzet, ami volt jó párszor, hogy meglepetéspiacon kell bevásárolni, akkor az a jó, ha úgy készül föl a csapat, hogy legalább két másik zöldséggel is lehessen helyettesíteni az eredetileg választottat.”

A járványhelyzet rendkívüli módon megnehezítette felkészülést

az Eb-re, amit kétszer is elhalasztottak.

A magyar csapat külső segítői ugyanis nagyon nehezen jutottak be az országba, vagy egyáltalán nem, amikor a tavaszi zárás volt – emlékeztetett Hamvas Zoltán, hozzátéve, hogy a Bocuse d’Oron mindenki azzal az alapanyaggal igyekszik gyakorolni, amivel a versenyen találkozik, ami most az észt fürj volt és az afrikai harcsa, ami esetében borzasztóan akadozott az ellátás, hiszen ezeket hűtve, frissen, nem pedig fagyasztva hozták Talliánból. „De nemcsak mi néztük szembe ezzel a kivássál, hanem valamennyi résztvevő ország” – jegyezte meg a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

A skandinávok taroltak az Eb-n. A világdöntőben 24 csapat indul majd, Európából 10 vagy 11.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

Oszkó Péter: a tech szektor forrásbősége idén nem fog visszatérni

A felemás tőkepiaci- és a kihívásos makrogazdasági körülmények ellenére nyereséges évet zárt tavaly az OXO Technologies. Fenn tudták tartani a korai befektetésekkel kapcsolatos tevékenységüket, és ezzel párhuzamosan szépen termeltek az érett szakaszban lévő stratégiai portfóliócégeik is. Idén már több forrás áramolhat a technológiai szektorba, mint tavaly, ugyanakkor a korábbi bőség egyhamar nem fog visszatérni a területre. Egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Oszkó Péter, a OXO Technologies vezérigazgatója a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×