külföld

"Nem lenne szimpatikus" a görög kilépés

2012. május 14., hétfő 9:52     InfoRádió
Az eurózóna központi bankjában egyre komolyabban foglalkoznak a lehetőséggel, hogy Görögország kiléphet a valutaunióból. Athénben úgy tűnik, továbbra sincs megegyezés a nemzeti egységkormányról, amely végrehajthatná a korábban jóváhagyott, csődmentő reformprogramot.
 

1

Pókerjátszma, amelyben a felek azt várják, hogy ki hátrál meg hamarabb - így jellemzik kommentátorok azt, ami Görögszágban folyik. Közben azonban Frankfurtban már komolyan foglalkoznak a lehetőséggel, hogy szakadhat az eurózóna.

Az Európai Központi Bank korábban éppen azt hangoztatta, hogy a szerződések értelmében nem lehet kilépni, és hogy a valutaunió szétszakadása felmérhetetlen károkat okozna.

Az igazgatótanács egyik tagja, a belga központi bank vezetője, Luc Coene azt mondta az FT-nek: "egy barátságos válás valós lehetőség, bár én sajnálnám". Patrick Honohan, az ír központi bank vezetője pedig azt jegyezte meg: "olyan dolgok történhetnek, amelyekre a szerződések alkotói nem is gondoltak. "Technikailag elképzelhető a görög kilépés. Nem feltétlenül halálos seb, menedzselhető, bár nem szimpatikus".

A német Bundesbank elnöke úgy kommentálta a lehetőséget, hogy az Athénnak és nem a többi eurózónatagnak lenne igazán komoly gond.

Mindeközben Athénban vasárnap éjszaka úgy tűnt, hogy a patthelyzet miatt új választásokat rendeznek júniusban. Bár Papuliasz elnök magához elnök magához rendelte a fő pártok vezetőit, hogy mégegyszer felszólítsa őket a nemzeti egységkormány létrehozására, úgy tűnik, nem sikerül megoldást találni. A második helyen végzett Sziriza baloldali koalíció vezetője, Alekszisz Ciprisz értésre adta: nem fogadja el a nemzetközi mentőcsomag feltételeit. Egy esetleges új választás után a Sziriza akár a legnagyobb görög párttá is válhat - a párt azt hangsúlyozza, hogy az új kormánynak vissza kell vonnia a 130 milliárd eurós IMF-EU hitelért cserébe hozott súlyos megszorító intézkedéseket.
Szvetnik Endre, London

 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting Aréna videók 2013.05.24. 19:00
2013.05.24. 19:00
Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi igazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz