eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Elfogták a fővárosi patikarablót

Elfogtak a BRFK munkatársai egy középkorú rablót, akit azzal gyanúsítanak, hogy 10 patikát, továbbá boltokat és egy lottózót fosztott ki május eleje óta a fővárosban - mondta Nyerges Béla alezredes, a BRFK rablási osztályának vezetője.

Az alezredes elmondása szerint a rabló május 4-én kezdte meg akcióját, amikor egy bankfiókot akart kirabolni, de nem sikerült neki, mert a pénzintézetben időzítős zár működött. Ezt követően patikákra "specializálta" magát, és egy hónap alatt 10 gyógyszertárat fosztott ki. Ezeken kívül betört még boltokba és egy lottózóba is - fűzte hozzá.

A tettest végül a BRFK munkatársai felismerték a II. kerületi Lajos utcában, és rövid üldözés után sikerült elfogniuk. A férfin álbajusz volt, és megtalálták nála a rablásokhoz használt gázpisztolyt is, így valószínűleg éppen egy újabb patika kifosztására készült.

A tettes ugyan nem hajlandó együttműködni a rendőrséggel, de az alezredes szerint elegendő bizonyíték áll rendelkezésükre az elitéléséhez, s kezdeményezik a férfi előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×