kultúra

Sárospataki könyvek: nem egyértelmű a helyzet

2006. február 9., csütörtök 21:43     InfoRádió
Magyarország 400 ezer dollár térítést nyújt a Lenin könyvtárnak, az orosz restituciós törvény értelmében a sárospataki református kollégium könyvtárának könyveiért. Bozóki András kulturális miniszter a közszolgálati televízióban azt mondta: a 60 évnyi tárolási költségeket kell megfizetnünk.
 
Kormányzati forrásból az InfoRádió úgy értesült, hogy nem csak a törvényben előírt 400 ezer dollárt adja Magyarország a sárospataki kötetekért cserébe.

Az InfoRádió információi szerint a diplomáciában megszokott, hogy nagyobb befektetéseket ilyenkor valósítanak meg az adott országban.

Így nem közvetlenül a magyar állam fizet a kincsekért, hanem magáncégek, kvázi befektetésként.

Ellentétes a nemzetközi joggal?

A nemzetközi joggal némileg szembe megy az orosz restitúciós törvény, amelynek alapján Magyarországnak 400 ezer dollárt kell fizetni a sárospataki könyvekért - mondta az InfoRádiónak Lattman Tamás, nemzetközi jogász.

Szerinte már a XIX. század óta az az uralkodó nézet, hogy a hadizsákmány nem keverhető össze a szabad zsákmánnyal. Hadizsákmány az, amit az állam a saját szükségletei kielégítésére igénybe veszi a megszállt terület erőforrásaiból.

A modern hadijog viszont nem ismeri el, hogy a megszálló kénye-kedve szerint elvigyen ezt-azt - mondta Lattman Tamás.

Amikor a Szovjetunió elvitte a sárospataki könyveket, akkor szűkebbek voltak a nemzetközi jogi kötelezettségei.

Az orosz restitúciós törvény viszont nem a mostani hadijogi helyzetet szabályozza, ezért nem egyértelmű a kérdés - mondta a nemzetközi jogász.

Több mint 400 ezer dollárt kell fizetni

Magyarország több mint 400 ezer dollár térítést nyújt a Lenin könyvtárnak a sárospataki kötetek tárolásáért és gondozásáért az orosz restitúciós törvény értelmében.

A hivatalos közlönyként is szolgáló orosz kormánylapban, a Rosszijszakaja Gazetában megjelent a törvény szövege, azzal a megjegyzéssel, hogy azt Vlagyimir Putyin február 2-án már aláírta.

A Nyizsnyij Novgorod-i Lenin könyvtár igazgatónője elmondta, hogy a törvény hatályba lépés után még alá kell írni a megállapodást a könyvtárral, és akkor a kötetek Vlagyimir Putyin elnök február végi budapesti vizitje idejére már visszakerülhetnek Magyarországra.

A szakember hozzátette: a könyvtárban 135 kötetet készítettek elő szállításra.

Az orosz restitúciós törvény szerint a Szovjetunió a kulturális örökségében okozott kárt kompenzálta a műkincsek zsákmányolásával a második világháború végén. Ebből következően a visszaadásokra alapvetően cserealapon kerülhet sor.

A nemzetközi jog szerint a kulturális értékek nem minősülhetnek hadizsákmánynak, és vissza kell őket adni eredeti tulajdonosuknak.

A sárospataki könyvek
A sárospataki református kollégium könyvtárában ereklyeként tisztelt könyveket a II. világháborús front közeledtével Budapestre menekítették, ahonnan a szovjet hadsereg hadizsákmányként "megőrzésre" vitte magával.

A könyvek túlnyomó többsége a XVI.-XVII. században került kiadásra. Alapvetően református teológiai munkák, köztük néhány különleges, nagyon értékes példánnyal. Ilyen például Balassi Bálint Füves kertecskéjének egyetlen ismert példánya - mondta el az InfoRádióban Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója.




 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.17. 19:00
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Oktatásszervező (Penta Unió Zrt.)
Belső ellenőr (BMSK Zrt.)
Könyvelő (DoclerHolding Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz