eur:
395.75
usd:
372.09
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Kairó kitoloncolt egy terrorvádak alapján bebörtönzött egyiptomi-amerikai fiatalt

Kairó kitoloncolta azt az éhségsztrájkoló amerikai-egyiptomi kettős állampolgárt, akit 2013. augusztus 25-n börtönöztek be, majd terrorvádak alapján a múlt hónapban életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek.

A 27 éves Mohamed Szultán pere azoknak a zavargásoknak az idejére nyúlik vissza, amelyek Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013. július 3-ai megbuktatását követték. Az ország modern történetének legvéresebb napján, 2013. augusztus 14-én a biztonsági erők feloszlatták a Murszi-párti tömegek két tiltakozó akcióját Kairóban, és ennek során több száz, egyes források szerint több mint ezer ember vesztette életét.

Szultánt a Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet számos vezető tagjával - többek között apjával, Szaláh Szultánnal - együtt azzal vádolták, hogy a vérengzés után részt vett egy operációs központ működtetésében, ahonnan a megbuktatott rezsim híveinek mozgását irányították az egész országban.

Az amerikai Ohio State Universityn diplomázott fiatalt hamis hírek terjesztésének és az időközben terrorcsoportként betiltott Muzulmán Testvériség támogatásának vádjával életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, apjára pedig - csakúgy mint az iszlamista csoport vezetőjére, Mohamed Bedíéra - ugyanebben az eljárásban a halálbüntetést szabták ki.

Az ifjabbik Szultán - aki állítása szerint nem volt tagja a testvériségnek - fogsága nagy részét a hírhedt kairói Tóra börtön egyik magánzárkájában töltötte és az első perctől kezdve éhségsztrájkolt, amikor éppen nem a börtönkórházban kezelték rohamosan romló egészségügyi állapota miatt. Családja szerint a biztonsági erők az apját akarták letartóztatni, de mivel őt nem találták otthon, Szultánt vitték el helyette.

Kiszabadulását egy tavaly év végén hozott elnöki határozat tette lehetővé, amely megengedi Egyiptomban elítélt, vagy perbefogott külföldi állampolgárok kitoloncolását. Egyik ügyvédje szerint Szultánnak az ítélet után nem volt más választása, minthogy leadja egyiptomi útlevelét, azért, hogy amerikai papírjainak köszönhetően kikerüljön az országból. Már szombaton felültették egy Frankfurtba tartó repülőgépre.

Nővére, Hanáa Szultán Facebook-oldalára néhány órája felkerült bejegyzésében ez olvasható: "Isten kegyelmének köszönhetően hihetetlen boldogsággal megerősíthetjük, hogy Mohamed úton van hazafelé közel két év fogság után. Örökre elkötelezettjei vagyunk azon számtalan embernek, akik (...) fáradhatatlan munkával szabadon engedésén dolgoztak. (...) Ugyanakkor örökre tudatában leszünk annak is, hogy világszerte sok névtelen ember továbbra is tévesen sínylődik fogságban."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×