eur:
395.78
usd:
366.78
bux:
65712.52
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Dühösek a Grenfell Tower túlélői

Tüntetők hatoltak be péntek délután a londoni Kensington and Chelsea kerület tanácsának épületébe, tiltakozva amiatt, hogy a kerület egyik toronyházát elpusztító szerdai tűzvész károsultjai nem kaptak biztosítékokat lakhatásuk mielőbbi megoldására.

A 24 emeletes, 127 lakásos toronyépület a kerület északnyugati határában emelkedik, és a szerda hajnali tűzvészben teljesen kiégett. A londoni rendőrség pénteki tájékoztatása szerint a Grenfell Tower nevű toronyházban pusztító tűzben legalább harmincan meghaltak, de ez a szám bizonyosan emelkedni fog, mivel még mindig vannak holttestek az épületben.

Nem hivatalos pénteki értesülések szerint a halálos áldozatok száma 70 körül lehet, bár ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.

Péntek délután a lakás nélkül maradt károsultak közül mintegy százan összegyűltek a kerületi tanács épületénél, és többen be is hatoltak az irodahelyiségekbe. A tanácsi épületen belül kisebb összetűzés is volt a biztonságiakkal és a rendőrökkel, de a tüntetők zöme ezután visszament az utcára.

A Facebook közösségi portálon megszervezett demonstráció vezérszónokai elmondták: fő követeléseik közé tartozik, hogy panaszaikat és követeléseiket közvetlenül a kerületi tanács vezetője, Nick Paget-Brown hallgassa meg, és adjon írásos biztosítékokat a követelések teljesítésére.

Az egyik szervező a BBC-nek elmondta: bűnügyi vizsgálatot követelnek az épület tavaly elvégzett felújításának kivitelezője ellen. Véleménye szerint a tanács ingatlankezelő cége által végrehajtott renoválás célja nem az épület biztonságosabbá tétele, hanem csak "külső csinosítása" volt, hogy a leggazdagabb londoni kerület jómódú polgárainak ne "egy ronda tornyot kelljen nézniük".

A szervezők követelték azt is, hogy a tanács haladéktalanul gondoskodjon a hajléktalanná vált tűzkárosultak lakáshelyzetének tartós rendezéséről, és kifogásolták, hogy többszöri ígérgetés ellenére elhelyezésük megszervezése még el sem kezdődött, sőt a tanácsi vezetők meg sem hallgatták őket.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×