A magyar sörkultúra gyökerei megtalálhatók a Volga menti csuvasoknál - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Berecz András ének- és mesemondó, aki a közelmúltban jelentetett meg dupla CD-t rokondicsérő csuvas sördalokból. A művész kiemelte: a magyar nyelvnek sok erénye odaveszett, de a mesékben, mint egy természetvédelmi területen, túlélik a nehézségeket. Hozzátette: a mese súlyos és fontos dolgokkal hajlandó csak foglalkozni. Berecz András szólt arról is, szeret vonattal utazni, mert az olyan számára, mint a munkahelye.
Előfordul az, hogy egy meséért nem kell hosszabb utat megtenni, hanem ez a mese, ez az ének, ez a dal egész egyszerűen bejön a városba? Azt mondta egyszer korábban, éppen itt az InfoRádióban, hogy van ám Budapesten jól éneklő, táncoló házmester Bonchidáról.Igen, ezt pontosan tudtam. Hát jönnek ám erdélyiek, vannak rengetegen! A nagy élményük az az, hogy valaki megérti a tréfájukat vagy nem. Sokszor keresztbe beszélnek, a boltba bemegy, vásárol, és akkor a kedvetlen pénztárosnőnek, hogy egy kis mosolyt csaljon az arcára, egy kicsit görbén szól, csak azért, hogy jó legyen neki. És evvel a lakmuszpapírt be is mártotta a pesti lébe, mert kétféle ember van: az egyik, aki ezen megsértődik, hogy ővele most mit tréfálkoznak, tehát a savanyú káposzta lélek, a másik meg boldog, hogy na végre, valami napsugár ebben a rendetlenségben, úgyhogy bizony, buszon, villamoson, sörözőkben, borozókban, templomkertekben, itt is, meg a metróban csak érdemes az embernek kinyitni a fülit. Különben is, ha az ember hajlamos kinyitni a fülit, előbb-utóbb az élet meghálálja.
Ezzel már a mesét hallgató közönségre tértünk rá. Milyen ez a közönség? Meg lehet ezt határozni? Milyen élményei vannak, mondjuk a legutóbbi évekből a közönséget tekintve?Nagyon sokféle. Hála Istennek, hogy olyan csámpaszervezéseknek is áldozatául esek, de nagyon hálás vagyok érte.
Ott jobban kell küzdeni?Hát persze! Nekem nem mondják sem a plakátok, sem a kinyomtatott szóróanyag, hogy mit csinálok, hanem ott van egy már nem szomjas társaság éjfél után, már a szintetizátor és a szaxofon is elhallgatott, és sétáló emberek közé belöknek, hogy hát Andriskám, most kéne kezdeni. És akkor a fele arra megy, hogy valahogy ráncba szedjem az illetőket, hogy higgyétek most el nekem, habár a helyzet nagyon csámpás, nektek nem rossz, ha most leültök, mert ez, amit hoztam, ez szép, sőt, ez is az enyém, ez még a tiétek is, mert öregapátok ezen élezte az elméjét. Hát nem az enyém, ez mindahányunké, csak ezt most jelen pillanatban én tudom, ti még nem. Üljetek le egy kicsit!
Először meg vannak bántódva, hogy ki ez a barom. Akkor utána, mikor előrehajolsz a testeddel, de a fejed hátracsavarodik, ez úgy lassan bekövetkezik, mikor a hamu az ölébe hullik az illetőnek, vagy véletlen már a telefont is leteszi. Hát félbehagyja! Képes félbehagyni a beszélgetést, miközben én mondom a mesét. Ez annyira megható! És mikor már közeledek a mese vége felé, mindenki boldog, kacag, és akkor jönnek oda, hogy ember, ez mi volt? Hát milyen italt hozzak? Mondom, bár tudtátok volna az elején, hogy ez valami, mert már azzal többre mentünk volna. De én elmondom, akár elölről is. Az ilyen közönség a legjobb. Akkor csináltál valamit, megfordítottad őket. Az ilyet annyira szeretem. Nagyon nehezen kezdődik, a legnehezebb megnyerni ezt a csatát, de ha sikerül, hát becsület a mesének!
Ezek azok a helyzetek, amiről azt mondta, hogy van olyan, hogy a mesét kell előreküldenie saját maga helyett?Ez pontosan az! Most is talán túl sokáig beszéltem, hosszasan magyaráztam, de ez pontosabban van így megfogalmazva valóban.
A napközbeni mesék után jut azért mese otthonra is? Ha jól tudom, akkor négy gyermeke van. Kell-e még nekik mesélni vagy fontos-e számukra a mese?Ha jól tudom, valóban négy, és kell nekik! Úgyhogy nagyon szeretik, hogyha mókázok. Azt nagyon szeretik, nem is feltétlen mese kell, hogy legyen, most már nagyok a kisebbek is, ők már maguknak olvasnak, de azt nagyon szeretik, hogyha lámpaoltás után valamit csepegtetek, valamit, akár amit a vasúton szedek össze, és olyankor egy nagy baj van, hogy nem alszanak el. Olyankor szokott haragudni a feleségem, mert abból vagy párnacsata lesz, vagy egyéb verekedés. Tehát a megnyugtatás nem megy nekem.
Kisgyerekeknél még csak-csak jut mese, de azért valljuk be, hogy a legtöbb családban az esti mese manapság a televízió. Azért is hozom ezt szóba, mert mindig mondja, hogy ön televíziótlan ember. A közéletben való tájékozódás szempontjából sem lehet fontosak a médiumok?Hát most már a televízió a számítógépbe is odaszorult. Ha valami hír nagyon érdekel, a gyerekek bemásznak a Windowsba gyorsan az egérrel, és akkor kirágják onnan azt a lapot, ami nekem kell. Még én is egy-két dolgot el tudok intézni ott, tehát nagy segítség, de hogy rendszeres tévénéző legyek, attól az Isten őrizzen meg. Ott a hét órától tízig, fél tizenegyig terjedő időszak egy család életében a legfontosabb. Akkor a test már fáradt, de a lélek még valamiért nyújtózkodik, például emberszóért. És ezt átadni az egyébként attraktív televíziónak szerintem életveszélyes, mert a gyerekem nem tud olyan érdekeseket kérdezni, mint mikor látom egyenesben, hogy felgyulladt egy ház és ugrabugrálnak kifelé, vagy hogy párzik a bálna. Tehát ezekkel nem tudok versenyezni, sőt, még, Isten bocsássa meg, de még lehet, hogy szebb nőket is mutogatnak, mint az én feleségem, mondjuk. Vagy a nagyfiam nem tud olyan egész mondatokat mondani, mint akik ott például szerepelnek.
Na de az az érdekes, hogy mi viszont ott vagyunk egy fedél alatt, tehát valamit kellene egymással kezdeni, és a szép gondolatok csetlő-botló szavakkal kezdődnek. Ott viszont minden másodpercért felelni kell, mert ha nem, már kapcsolja át másik állomásra a jámbor néző. Ott úgy megtöltik már a másodperceket, hogy az a valósághoz már nem hasonlít. Ott hömpölygő, nyugodt, csendes valóságról szó sincs, mert akkor nincs, aki nézze. Ott úgy pereg minden, hogy aztán ember meg sem jegyzi. Szinte, azt mondom, kár érte, a fele is sok. Hát így gondolkodom, aztán van, aki ezt jobban megoldja. Én ebbe belenőttem, ezt viszem tovább.
