Báron György kritikus szerint sokat lendít a filmszakmán az, ha a szemlén van egyetlen kiemelkedő film, amelyre évekkel később is emlékeznek az emberek. Hajdu Szabolcs filmje ilyen volt idén, nem csoda, hogy három igen komoly díjat is megnyert a Bibliothéque Pascal.
1
Három fontos díjat is elnyert Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal című filmje a hétfőn lezárult 41. Magyar Filmszemlén: az Arany Orsó-díjat, azaz a szemle fődíját, az operatőri díjat - Nagy András filmezte az alkotást -, valamint a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját. Ez utóbbi azért jelentős, mert jól jelzi, milyen sikerre számíthat az alkotás külföldön.
Javult a mezőny?
"A mezőny legalább olyan jó volt, ha nem jobb, mint a tavalyi" - értékelte a hétfő este lezárult mustrát a szemletanács elnöke. Novák Emil megjegyezte, hogy a nagyjátékfilmek közül neki a Bibliotheque Pascal, a Köntörfalak és a Kolorádó Kid tetszett a legjobban, és kiemelkedő színvonalúnak ítélete az elsőfilmes rendezők alkotásait is.
A rendezvény szerinte jó hangulatban telt. "A szemle versenyzőitől, a külföldi vendégektől és a nézőktől is pozitív visszajelzéseket kaptunk, és az ő véleményük a legfontosabb" - tette hozzá Novák Emil.
Az elnök szerint a nemzetközi szakembereknek is nagyon tetszett Hajdu Szabolcs filmje. A világszínvonalú produkciót remélhetőleg Európában és világ szerte is forgalmazzák majd - fűzte hozzá.
Az idei szemlén, amelyen összesen 95 film indult - 16 nagyjátékfilm, 9 tévéfilm, 7 tudományos-ismeretterjesztő film és 33 kisjátékfilm, valamint 30 dokumentumfilm - a nagyjátékfilmek között 15 díjat osztottak ki, a kisjátékfilmek között 4-et, a dokumentumfilmek között 5-öt, a tudományos-ismeretterjesztő kategóriában 3-at, 1 tévéfilmes díjat, valamint 7 további díjat osztottak ki.
Báron György elismeri, hogy sok a díj, de mint mondta, nem baj, ha egy ünnepen sok alkotást ismernek el, ráadásul a külföldi mustrákra is jellemző, hogy számtalan díjat osztanak ki, akár a jelmeztervezőnek vagy a vágónak is.
Kőrösi Zoltán az MMKA élén A Magyar Mozgókép Közalapítvány megválasztott elnöke, Kőrösi Zoltán komoly változásokat ígér. Ezekkel Báron György is egyetért, mint mondta, a szakma szélesebb körét kell bevonni a döntéshozatalba.
Elmondta azt is: előnyös lenne egy igazgatót kinevezni a filmszemle élére, hiszen a világ minden mustrájának van programmal megválasztott igazgatója. Az is üdvözítő lenne, ha az államilag támogatott, de nyereséget hozó alkotások nyereségének egy része visszakerülne az alapítványhoz.
Az idei nyertesek
Nagyjátékfilmes kategória
Arany Orsó-díj: Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal, Moziverzum-díj: Vágvölgyi B. András: Kolorádó Kid, Rendezői díj: (megosztva) Dyga Zsombor (Köntörfalak) Pejó Róbert (Látogatás), Operatőri díj: Nagy András (Bibliothéque Pascal), Gene Moskowitz-díj: Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal, Produceri díj: Pusztai Ferenc (Team Building és Czukor Show), Simó Sándor elsőfilmes díj: Almási Réka: Team Building, Színészi különdíj: Tóth Sándor (Vespa), Legjobb női alakítás: Kerekes Éva Vica (Ki/Be Tawaret), Legjobb férfi alakítás: Elek Ferenc (Köntörfalak), Legjobb forgatókönyv:
Pacskovszky József (A vágyakozás napjai), Legjobb eredeti filmzene: Kardos Dániel, Balogh Rudolf (Vespa), Legjobb látvány, díszlettervezés díja: Banovich Tamás (Kolorádó Kid), Arany Olló-díj: Czakó Judit (Köntörfalak), Arany Mikrofon-díj: Kőporossy János (A vágyakozás napjai)
Kisjátékfilmes kategória
Legjobb kisjátékfilm: Szimler Bálint: Itt vagyok, Legjobb kísérleti film: Magyarósi Éva: Léna, Rendező-operatőri díj: Nemes Jeles László, Várkonyi Tímea (rendező) és Erdély Mátyás (operatőr): Az úr elköszön, A zsűri elismerő oklevele: Nagy Dénes: Riport, Császi Ádám: Ünnep, Breier Ádám: Cathrine magánélete
Dokumentumfilmes kategória
Dokumentum kategória fődíja, az Ember Judit-díj (megosztva): Csáki László: Bádogváros Almási Tamás: Puskás Hungary, Az MMK és a Duna TV közös díja, a Duna-díj (megosztva): Szőczi Árpád: Drakula árnyéka - a romániai forradalom kitörésének valódi története, Zámborszki Ákos: Utolsó előadás, Schiffer Pál rendezői díj: Gulyás Gyula: Idézés, Kategória-különdíj (megosztva): Nagy István: Sorsod Borsod, Kiss Anna: Házi paradicsom, Elismerő oklevél: Szederkényi Júlia: Barlang
Tudományos-ismeretterjesztő kategória
Legjobb tudományos-ismeretterjesztő film: Sári Zsuzsa: Egy világfi Szegeden - Szentgyörgyi Albert szegedi éveiről, Kollányi Ágoston rendezői díj: Pálfi Szabolcs: Ketten egy fészekben, Legjobb operatőr:
Tóth Zsolt Marcell: Bence + a többi jómadár
Tévéfilmes kategória
A legjobb tévéfilm fődíja: Mátyássy Áron: Átok, Zsurzs Éva-díj: Mundruczó Kornél: A Nibelung-lakópark, Különdíj: Szalay Kriszta: És a nyolcadik napon
Filmplakát-díj: Szakmai díj: Apaföld című film plakátja (tervező: Gál Krisztián, a Leon Design kreatív igazgatója), Közönségdíj: Utolsó idők című film plakátja (tervező: Kenczler Márton), Art Mozi Egyesület díja: Almási Tamás: Puskás Hungary, Mozisok Országos Szövetségének díja, a Petróczy Sándor-díj: (2009 legnézettebb mozifilmje) Herendi Gábor: Valami Amerika 2., Az Országos Diákzsűri Zöld Holló díja: Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal, a Film.hu internetes közönségszavazásának díja: Dyga Zsombor: Köntörfalak