A magyar dalmű történetének aranybetűin fölül messzebbre világít Erkel Ferenc neve, és jobban meg kellene becsülnünk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész. Kiemelte: el kellett volna kezdődni egy Erkel-összkiadásnak, illetve annak a mozgalomnak, amely megpróbálja az országhatáron kívülre is vinni művészetét. A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója szólt arról is, nagyon megkönnyítette a zenekar életét a Művészetek Palotája létrehozása.
Március 14-én egy gálakoncerttel ünnepelte ötéves fönnállását a Művészetek Palotája. A Nemzeti Filmharmonikus Zenekar is öt éve talált otthonra ebben az épületben. Mennyiben segítette az együttes munkáját ez a helyszín, mennyiben más ezek között a keretek között dolgozni?Nagyon is más, ha a köztes állapottal, a várbeli időszakunkkal összehasonlítom, akkor feltétlenül, de még a Vörösmarty téri irodaház próbatermében eltöltött időszakot is alapul véve, sokkal magasabb szint. Először is van próbatermünk, van a kórusnak külön próbaterme. Néha a nagyteremben is tudunk próbálni, és mindenekelőtt az adminisztráció itt van, mi vagyunk a rezidens zenekar, és azt hiszem, hogy ez így is van rendjén. Nagyon megkönnyítette az életünket a MÜPA létrehozása, nem szólva arról, hogy a Művészetek Palotájának nagytermében egész másképpen kell muzsikálni, mint a Zeneakadémia nagytermében. A Zeneakadémia nagyterme egy csodálatos terem, egyike a világ legszebb és legjobb akusztikájú termeinek, de mégiscsak kamaraterem. Ott már egy Mahler első szimfónia, egy Sosztakovics V. szimfónia is problematikusnak bizonyult, nem szólva arról, hogy bizonyos megalo- vagy gigantomán műveket nem is lehetett előadni.
Egy negatívumot azért föl tudok hozni, ez talán a túlzottan nagy belmagasság, ami egy Mahler VIII. szimfóniánál nagyon jól fizetett, mert a térbeli szétdobás miatt nagyon-nagyon jól szóltak az egyes hangszercsoportok, de egyébként azt hiszem, hogy szóló vagy kamararendezvényekre ez a terem kevésbé alkalmas. Mindazonáltal azt hiszem, hogy mint befogadó terem, nagyon hamar bevonult a világ közismert, nagy koncerttermei közé, és tényleg olyan vendégjárás kezdődött a MÜPA építésének nyomán, amilyen csak valamikor a hatvanas években volt Magyarországon vagy a két háború között. Tényleg azt lehet mondani, hogy a világ legjobb előadói, zenei együttesei megfordultak ezek között a falak között, és erre tagadhatatlanul büszkének kell lenni. Valahogy úgy érzem, hogy a MÜPA megnyitása óta új történelmet, az előadóművészet új lapjait írjuk itt Magyarországon.
A Művészetek Palotájában tartja a Nemzeti Filharmonikusok legtöbb koncertjét. Az idei évadban érzékelhető egy olyan vonulat a Nemzeti Filharmonikusok repertoárján, hogy olyan szólistákat hívnak meg, mint amilyen Thomas Zehetmayer vagy Jörg Widmann is volt, és ebben a sorozatban ön is föllépett, akik nemcsak előadóművészek, zeneművészek, hanem karmesterek, zeneszerzők is egyben. Daniel Barenboim, aki februárban járt itt, ő is egy interjújában megfogalmazta, hogy igazából azokat a karmestereket tartja sokra, akik nemcsak karmesterek, hanem a zeneszerzéshez és a hangszeres művészethez is értenek. Ön hogy látja ezt, miért tartja fontosnak, hogy egy művész minden zeneművészeti ágban képzett legyen?Szükségszerűen kölcsönhatásban vannak egymással. Régen, mondjuk 100-200 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy hangszeres ne szerezzen zenét vagy egy zeneszerző ne játsszon öt-hat hangszert művészi szinten. Nem tudom, hogy köztudomású-e, hogy Beethoven azonfelül, hogy virtuóz zongorista volt, azonkívül néha a hegedűjét is előkapdosta. Bachnak az első hangszere hegedű volt, és Mozartnak is, hát természetszerűleg, miután apja, Leopold Mozart világhírű hegedűtanár volt. De érdekes, hogy Mozart a hegedűtudása mellett mégiscsak zongoristaként szeretett volna nagyobb karriert csinálni. És a zeneszerzés valahogy teljesen természetes volt egy zenei jelenség esetében. Most, amikor ennyire specifikálódunk, specializálódunk, nehezebbé vált a helyzet, mert kevesebb lett az idő.
Annak, hogy én ezt a bérletet életre hívtam, semmi köze a MÜPÁ-hoz, ezt máshol is megcsináltam volna, ráadásul Jörg Widman hármas minőségben mutatkozott be itt, mert hát játszott egy nagyszerű Mozart a-dúr klarinétversenyt az ő német rendszerű klarinétján, és utána eldirigált egy olyan koncertet saját három művével a műsoron, amelyet egy pillanatig nem untam. Ez azért valami, és a többiekkel kapcsolatban is az az érzésem, Ariel Zuckermannt se hagyjuk ki, aki remek fuvolista és karmester is. Az az érzésem, hogy ebből a fajta zenészből kellene több, és nem a specializálódott, csak zongorázó, csak hegedülő, csak dirigáló - mert nagyon kevés az olyan dirigens, aki tisztességesen, koncertszinten el tudott sajátítani egy hangszert. Ilyen például Sakari Oramo, akit mi csak karmesterként hívtunk meg, de hát hol van még egy karmester, aki például Kurtág Kaffka-töredékeinek hegedűszólamát el tudja játszani? Azért meg kell adni azt, hogy nagyon kevesen vannak ezek a jelenségek, és azt hiszem, hogy valahol az oktatásnak, a zeneoktatásnak erre is ki kellene terjednie.
Én föltétlenül kötelezővé tenném, ha nem is a zeneszerzést, de a zeneszerzés mesterségének a tanulását hangszeresek számára, mint ahogy a karmesterségbe is belekóstoltatnék velük, de egy karmester nem kaphatna addig diplomát, amíg tisztességesen úgy nem tud egy hangszert, hogy egy szólóestet ad rajta. Ezek a polihisztori szemléletek nemhogy rontanák az illető fő tevékenységét, hanem segítik azt. Én nem hiszek abban, hogyha egy zongorista csak Beethoven zongoraszonátáit ismeri az Övrből, és nincs tökéletesen tisztában azzal, hogy mit jelentenek a szimfóniák és a vonósnégyesek vagy az oratóriumok, a misék Beethoven életművében, az nem játszhatja a 32 szonátát úgy, hogy abban tökéletesen benne van a zeneszerző stílusának a lényege. Nagyon fontos, hogy az embernek minél szélesebb kitekintése legyen. Persze, szó nincs arról, hogy a szétforgácsolás híve lennék. Természetesen egyetlen tevékenységet ugyanazzal az intenzitással kell űzni, de emellett igenis kell hogy legyen egy olyan kitekintése, hogy bármit, amit először hall újdonságot el tudjon helyezni a saját kis képletes értelemben véve házi archívumába. Ez egy kicsit a közönségre is igaz. Én nagyon-nagyon sajnálom, hogy eltűntek a vasárnap vonósnégyesező, négykezesező rétegek, mert így egész egyszerűen a közönség az idők folyamán fogyasztókká degradálódott ahelyett, hogy értő-befogadó lenne még ma is, mint egy pár évtizede.
A zenei oktatásban részesülőknek mennyire van lehetőségük ezt a polihisztori tudást megszerezni? Gondolom régen is elsősorban hangszeres oktatás volt, külön karmesterképzés, és a diákokon múlott az, hogy mennyire szorgalmasak, mennyire érdeklődők más tanulmányok felé.Nekem azért volt zongoratanárom, zeneszerzéstanárom. Karmesterségre soha nem jártam, de járhattam volna éppen, hogyha nagyon akartam volna. Azt gondoltam, hogy ezt a mesterséget magamtól is megtanulom a zeneiségem révén. De például a zeneszerzésben nagyon nagy segítségemre volt Sugár Rezső, Soproni József, akik mindketten mesterei lévén a szakmájuknak olyan tanácsokkal tudtak rögtön az elején szolgálni, amelyeket máshol nem kaptam volna meg. Szóval kifejezetten azt gondolom, hogy nem is igény, hanem inkább előrelátás kérdése, hogy valaki mennyire készül föl a pályájára.
Most hirtelen pár név eszembe jut, például Vajda Gergelyé, aki most karmesterként tevékenykedik, főként a kortárs zene területén. Kevesebben tudják róla, hogy zeneszerző is, de még kevesebben tudják azt, hogy azért az egy hangszert, a klarinétot megtanult művészi fokon.
Nem válik az embernek kárára, hogyha egy partitúrát le tud többé-kevésbé olvasni zongorán, megkeresi magának zongorán azokat a hangzásokat, amit aztán majd kér a zenekartól, hogy a karmesterek szemszögéből beszéljek, de az sem árt, ha eleve alkotó kapcsolatban van a hangokkal, zeneszerzői szinten, mert egész másképp fog egy bonyolultabb Beethoven-tételhez egy olyan tudás birtokában, amely képlékenyebb, mint a megszerzett egzakt tudás. Azt gondolom, hogy ha valaha megújul a Zeneakadémia, akkor belsőleg is meg kellene újulnia olyan diszciplínákkal vagy követelményekkel, amelyek egy sokkal magasabb rendű zenélés vagy a zenével való viszony egy sokkal magasabb szintje felé tör.
Hanganyag: Oláh András
