kultúra

Bulgakov regényhősei egy moszkvai közlekedési táblán

2012. június 22., péntek 19:00     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Mihail Bulgakov Mester és Margarita című művének szereplői - Woland, Korovjov és Behemót - szerepelnek azon a moszkvai közlekedési táblán, amelyet ismeretlenek állítottak a regény első fejezetének helyszínén, a Patriarsije Prudi parkban.
 

1

Egy közlekedési tiltótábláról van szó, amelyen vörössel húzták át a három alakot, a felirat pedig azt hangsúlyozza, hogy Ne álljunk szóba ismeretlenekkel! - olvasható a NEWSru orosz hírportálon.

A mesterséges tó, a "pátriárka tava" környékén játszódik a regény első fejezete, amelynek épp a Ne álljunk szóba ismeretlenekkel címet adta a szerző. A Patriarsije Prudi környékén bukkan fel két vazallusával először a magát hol feketemágusként, hol történész-konzultánsként bemutató Woland professzor, akinek személyében a Sátán érkezik a Bulgakov-korabeli, a 1930-as évek Moszkvájába, és előre megjósolja a tó környékén sétálgató Berlioz lapszerkesztőnek, hogy még aznap este meghal, Iván Nyikolajevics "Hontalan" költőnek pedig, hogy elmegyógyintézetbe kerül.

A moszkvai központi adminisztratív körzet prefektúrájának sajtószolgálata szerint nem távolítják el a táblát.

"Senkit sem zavar, ráadásul minden arra járót emlékeztet Bulgakov halhatatlan regényére" - hangsúlyozták a prefektúra képviselői.

A Facebookon viszont terjednek azok a felvételek, amelyek a táblaállítást örökítették meg. Az ötletgazdák szerint igazságot szerettek volna szolgáltatni az írónak, mivel a Patriarsije Prudi környékén eddig nem állítottak emléket Bulgakov regényének.

 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting Aréna videók 2013.05.21. 19:00
2013.05.21. 19:00
Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője és Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz