Ma 59 éve, hogy Kubala László, minden idők egyik legjobb magyar futballistája aláírta szerződését élete klubjához, az FC Barcelonához. Ő az egyetlen magyar, akit egy külföldi klub (s micsoda külföldi klub!) története legjobb játékosának választottak - egyébként, csak a további "dobogósokat" említve, Diego Maradona és Johan Cruyff előtt.
Ahogy a képességei, úgy a pályakezdése sem volt mindennapos. A sokszor áldott és átkozott budapesti Józsefvárosban, a Kálvária tér és az Örömvölgy utca (mai nevén Diószegi Sámuel utca) macskakövein nőtt fel, ott futballozott először. Meg verekedett, mert akkoriban az is mindennapos programnak számított arrafelé. A focit azonban mindennél jobban szerette, így aztán amint csak lehetett, megkereste a legközelebbi, "igazi" futballcsapatot. Két pálya volt közel, a Mávagé a Kőbányai úton, meg a Ganzé a Villám utca, a Simor utca, a Hungária körút és a Szabóky utca által határolt négyszögben.
Kuksi - akkor már szinte mindenki így hívta, s különböztette meg a környék vagy tíz másik, ugyancsak futballozó Kubalájától - a Ganzot választotta. Csak végignyargalt a Simor utcán (a maiak Vajda Péter utcának nevezik), s már át is bújhatott a pálya fakerítésén.
"Az MTK ellen játszottunk, a Ganzzal. Két gólt szereztem. Egyébként ez volt első hivatalos mérkőzésem 1939-ben. Persze, még nem a felnőttek között." - emlékezett pályafutása hajnalára egy jó másfél évtizeddel korábbi beszélgetésünkben.
Kamaszéveinek többségét e klubban töltötte, a rajongott edző, Szabó Pál tanítványaként. Az utolsó két szezonját már az első csapatban töltötte, remek társak között. Akkoriban ugyanis így állt fel az ötösfogat: Hollósy, Kubala, Mayer, Schubert, Nyers. Rugdosták ám a gólokat, szinte megállás nélkül. A környékbeliek, sőt, még a vetélytársak egy része is a csodájára járt a józsefvárosi legényeknek!
A fiúk közül Hollósy hamarosan bekerült az ifjúsági válogatottba, ám ő vitte a legkevesebbre. Mert a többiekből mind messzeföldön híres játékos lett. A Mayer fiút hamarosan már Mikének kezdték nevezni, 1945-ben a Ferencváros játékosaként került be a válogatottba, aztán 1947-ben vándorbotot fogott a kezébe, s meg sem állt Olaszországig. Ott a Bologna szerződtette, játszott az olasz A-ligában is. Az ötvenes években aztán kivándorolt az Egyesült Államokba, New Jerseyben halt meg a kilencvenes évek közepén.
Schubert Gyula - a "Gyuszi" - öt évvel idősebb volt Kuksinál, akkoriban már felnőtt férfiúnak számított a maga 22 évével. Talán azokban az években ő volt a legjobb futballista közöttük. Hamarosan ő is válogatott lett, igaz "egy házzal arrébb", Csehszlovákiában. Budapestről ugyanis a jobb megélhetés reményében Pozsony felé vette az útját, nem csak hogy szerződést kapott az SK Bratislavánál, de még a csehszlovák válogatottba is bekerült. 1949 tavaszán aztán utolérte a végzet: nem sokkal azután, hogy a kor legjobb olasz csapatához, az AC Torinóhoz szerződött, szörnyethalt a supergai Bazilikánál, a Portugáliából hazatérő futballistákat ért légi katasztrófában.
A kvintett negyedik tagjáról, Nyers II István - akkoriban még csak Pistának becézték a szélsebes balszélsőt - nyomába alig ért védő. Később őt is messzire repítette a szél, Franciaországban, majd Olaszországban játszott, az ötvenes évek elején ő volt az Inter legjobb csatára. Így játszottak ők együtt a Ganz csapatában, nem is sejtve, hogy közülük négyből válogatott játékos lesz, s hogy éppen e négyet szétszórja az élet a nagyvilágban...
Kubala tizennyolcadik évéhez érve a Ferencvárosba került - neki - természetesen. Hiszen egyrészt a Fradi pályája volt a lakáshoz, meg a Ganz fészkéhez is a legközelebb (következésképpen a franzstadti futballvezérek pontosan tudták, micsoda remek játékosok játszanak a kiscsapatban, nem véletlen, hogy nem sokkal korábban már Mike Pista zöld-fehér mezt húzott), másrészt meg az egész Kubala família férfi fele óriási fradista volt.
