Ma 59 éve, hogy Kubala László, minden idők egyik legjobb magyar futballistája aláírta szerződését élete klubjához, az FC Barcelonához. Ő az egyetlen magyar, akit egy külföldi klub (s micsoda külföldi klub!) története legjobb játékosának választottak - egyébként, csak a további "dobogósokat" említve, Diego Maradona és Johan Cruyff előtt.
A Szőke Nyíllal (a Saeta Rubiával) kölcsönösen tisztelték egymást, vagy inkább elfogadták azt a helyzetet, hogy bár aligha lehet klasszikus főnök-beosztott viszony az előző másfél évtized leghíresebb két "spanyol" játékosa, a két sztárklub zászlótartója között, az utolsó szót mindig a trénernek kell kimondania.
S diszkréten kerülték azt a témát, amelyről előtte sokat pusmogtak a városban: tíz évvel korábban Di Stéfano Kubala miatt nem szerződött a Barcelonához, nem akart csatázni a kegyekért az elképzelhetetlenül népszerű "Laszival". (Kubala népszerűségét jól jellemzi, hogy édesanyját az "Isabel, la Catolica" kereszttel tüntették ki, amikor hosszú évek után meglátogatta a fiát Barcelonában. Világos: hálásak volt neki - a fiáért.)
Kubala meg nem akart még 37 évesen "csak" edzősködni. Elment Zürichbe, ahol elvállalta a helyi csapat irányítását. Azzal a feltétellel, hogy játszik is. Utóbb kiderült, "túl jó" a zürichieknek. Az amatőr játékosok nem tudták követni profi módszereit. Viszont elismerték Kubala tudását. "Köbi" Kuhn, a hatvanas-hetvenes évek egyik legjobb svájci játékosa - aki a 2008-as, hazai rendezésű Európa-bajnokságon vezette a svájci válogatottat - a valaha volt legjobb edzőjének nevezte őt.
A világvándor egyetlen szezon után elment a Kanadába, a Toronto Falcons akkoriban alakult proficsapatához. Mondhatni, családi körben, hiszen Branko fia, s az unokaöccse - Daucik fia - Franta is a csapat tagja volt. Sőt, utóbbi lett az idény gólkirálya! Észak-Amerikában imádták, a torontói magyarok csapata, a Hungaria tiszteletbeli tagjává fogadta.
Ám miután az amerikai profiligában, az NASL-ban szereplő csapat csődbe ment, ő visszatért Córdobába. De mindössze egyetlen szezonban dolgozott csak a város gárdájánál, csapata hiába verte meg a Barcelonát, kiesett az elitből. Kubala 1969-ben átvette a selección, azaz a válogatott csapat szövetségi kapitányi tisztét.
Tizenegy esztendőn keresztül, 68 mérkőzésen dirigált (ez mindmáig rekord), mérlege 31 győzelem, 21 döntetlen, 16 vereség. Kettő híján száz gólt szereztek játékosai, ötvenkilencet kaptak. Mikor átvette a csapatot, az kiesett már a mexikói világbajnokság selejtezőiről.
A következő években alaposan átszervezte, megfiatalította a válogatottat. Nagy reményekkel indult az 1974-es selejtezőknek, válogatottja az akkor az európai élvonalhoz tartozó jugoszlávokkal, és az 1971-ben BEK-döntős Panathinaikoszra épülő görögökkel tusakodott a vb-részvételt jelentő csoportelsőségért. A spanyolok és a "jugók" végül azonos pontszámmal és azonos gólkülönbséggel végeztek, ezért Frankfurtban pótselejtezőt vívott a két csapat. Joszip Katalinszki fejes gólja megfosztotta Kubalát élete első világbajnoki szereplésétől.
Négy évvel később végre részt vehetett a Mundialon Argentínában. De megint nem volt szerencséje. Ha a brazilok ellen nyer a csapata Mar del Platában, továbbjutott volna. Ám - a végül gól nélkül végződött találkozó legizgalmasabb jelenetében - Cardeñosa, a spanyolok középpályása az ötösön állva nem a szinte üresen tátongó kapuba, hanem a gólvonalon álló Amaral lábára rúgta a labdát.
Kubala további két évig állt a válogatott élén. Az 1980-as, olaszországi Európa-bajnokság nyolcas döntőjében még szerepelt a csapatával, aztán a szövetség nem újította meg a lejáró kontraktust. Nem bocsátották meg Kubalának, hogy Itáliában hetedik lett a "vörös fúria".
Kubala így is tizenegy évig dirigálta a válogatottat - megszakítás nélkül soha, egyetlen magyar edző sem állt ilyen hosszú ideig országos válogatott élén. 1981-ben visszatért az FC Barcelonához, egyetlen szezon alatt három posztot is betöltött: az ifjúsági csapat edzője, technikai igazgató, és utánpótlás-igazgató is volt. Ám az első csapatért valójában nem ő, hanem Udo Lattek volt felelős.
Kubala 1982-ben aztán elfogadta a temérdek pénzt ajánló szaúdiak felkérését, s az al-Hilal edzője lett. Két bajnoki cím jelezte munkája minőségét, majd az arab világból hazatérve előbb - rövid ideig - a CF Murciát edzette (majd leköszönése után Dunai Antalt segítette álláshoz a csapatnál), aztán Málagában dolgozott.
1991-ben felkérték a spanyol olimpiai válogatott edzőjének, de újra (miként 1982-ben) a barcelonai ötkarikás játékokon sem adatott meg neki, hogy "hazai pályán" dirigálhassa a spanyol gárdát. A torna idején ugyanis már a hivatalban lévő szövetségi kapitány, Vicente Miera vezette az aranyérmet nyerő legénységet.
Három esztendővel később a paraguayi szövetség hívta kapitánynak. Kubalának nem nagyon tetszett a dél-amerikai országban tapasztalt kaotikus állapot, az meg főleg nem, hogy emiatt Chilavert, az első számú sztár lemondta a válogatottságot. A gárda nélküle csak közepesen szerepelt a Copa Américán, a magyar edző viszont megtette a magáét. Marasztalták, szerződéshosszabbítást ajánlottak neki - de ő visszatért Barcelonába.
Aztán már a katalán fővárosban él, meccsekre járt. Imádott - s nagyon tudott - lábteniszezni, emellett a futás, a kerékpározás, és az úszás tartotta irigylésre méltóan jó kondícióban. Amikor hét éve örökre lehunyta a szemét, egész Katalónia gyászolta.
