eur:
394.11
usd:
365.28
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Huszti Szabolcs, a MOL Vidi játékosa örül góljának az OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Budapest Honvéd - MOL Vidi FC mérkőzésen az Új Hidegkúti Nándor Stadionban 2018. augusztus 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Huszti Szabolcs: vannak dolgok, amiket tisztába kell tenni

Több mint öt év után adott interjút a Vidiben játszó középpályás, aki azt is elmondta, hogy nem kapott ajánlatot a Ferencvárostól, amikor hazatért Kínából.

Huszti 2018 januárjában, 12 és fél év légióskodás után tért haza Magyarországra, sokakat meglepett, hogy nem korábbi csapatához, a Ferencvároshoz, hanem a nagy rivális Videotonhoz szerződött. A középpályás az M4 Sport Játékoskijáró című műsorának nyilatkozva ezzel kapcsolatban igyekezett eloszlatni néhány félreértést.

„Sosem volt konkrét ajánlatom a Fraditól. Sokan gondolták, hogy a pénz miatt jöttem a Vidihez, de én nem ültem le egy vezetővel sem tárgyalni a Fradiban – mondta a 36 éves játékos, aki éppen születésnapján nyilatkozott a közszolgálati sportcsatornának. – Majd ha vége a karrieremnek, akkor nyilatkozok majd erről többet, mert például azt is mondták, hogy ingyen rehabilitáltam ott, szóval vannak olyan dolgok, amiket majd tisztába kell tennem, de egyelőre ennek nem jött el az ideje, most csak a Vidivel foglalkozom” - nyilatkozta a labdarúgó.

Jön a Vidi utolsó esélye, Huszti bizakodó

A listavezető Ferencváros mögött öt fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc pont hátránnyal második Vidi az OTP Bank Liga szombati rangadóján a Groupama Arénában lép pályára, a 19:30-kor kezdődő meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

„A bajnokság nem dőlt még el, de nagyon nehéz lenne behúzni, nagy győzelem lenne, ha megnyernénk a végén” – fogalmazott a futballista.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×