sport

A Magyar Nagydíj történetének legizgalmasabb pillanatai

2010. július 28., szerda 11:30     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Hungaroring 1986 óta íródó történelmében annyi fontos vagy éppen izgalmas esemény történt, hogy egy tízes listában szinte lehetetlen összeszedni ezeket. Az InfoRádió mégis megpróbálta - alig két nappal a 2010-es Magyar Nagydíj kezdete előtt.
 

Baumgartner Zsolt bemutatkozása 2003-ban

Miután Kesjár Csaba már mehetett három bemutatkozó kört a Hungaroringen egy Forma-1-es autóval a nyolcvanas évek végén, 2003-ban jött el az ideje, hogy a magyar szurkolók hazai pilótának szoríthassanak - a versenyen. Ralph Firman balestete után Eddie Jordan a tesztpilótát, Baumgartner Zsoltot ültette be a sárga autóba. A magyar versenyző motorhiba miatt ugyan nem fejezte be a versenyt, de a következő nagydíjon is indulhatott, 2004-ben pedig az egész szezont végigversenyezte, és pontot is szerezett - első kelet-európai versenyzőként.

Az egyetlen esős verseny - az évszázad versenye

A Hungaroring történetének eddigi egyetlen esős versenyét 2006-ban futották. Räikkönen az élen egy lekörözöttel ütközött, Alonso szintén vezető helyről a kerékcsavarját hagyta el (akárcsak 2009-ben az élről kiállt kerékcsere után), Schumacher a második helyen ütközött Heidfelddel. A futamot végül - életében először győzve F1-es versenyen - Jenson Button nyerte meg. Az már csak hab volt a tortán, hogy a nagydíj után Kubicát kizárták, így Schumacher mégis kapott egy ajándékpontot. A nemzetközi sajtó az évszázad versenyének nevezte a futamot.

Alonso és Hamilton háborúja

Alonso 2007-ben a McLaren csapatnál versenyzett, és valószínűleg ő maga sem hitte, hogy az újonc Lewis Hamilton személyében ilyen komoly ellenfelet kap. Miután az angol az időmérő edzésen nem tartotta be a csapatutasítást, Alonso egyszerűen feltartotta őt a boxban, hogy csapattársa már ne futhasson újabb mért kört. Alonsót megbüntették, Hamilton pedig megnyerte a versenyt, és az év végén kis híján a világbajnokságot is.

Felipe Massa balestete 2009-ben

A 2009-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén egy lerepülő rugó fejbe találta a brazil Felipe Massát, aki eszméletét vesztve vágódott egyenesen a gumifalba. A pálya történek legsúlyosabb balesetét elszenvedő versenyző hetekig volt a Honvéd Kórház betege. Tökéletes gyógyulása után idén ismét a rajtrácson láthatjuk, sőt kishiján megnyerte a legutóbbi Német Nagydíjat.

Szöveg: Domanits András


« Előző oldal  1   2   3 



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.17. 19:00
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Sport
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Oktatásszervező (Penta Unió Zrt.)
Belső ellenőr (BMSK Zrt.)
Könyvelő (DoclerHolding Kft.)
   > VLV

Add a Startlaphoz