sport

Egervári két-három fiatalra számít az angolok ellen

2010. július 29., csütörtök 19:16     InfoRádió
Gera Zoltán visszatér a labdarúgó-válogatottba - mondta az InfoRádiónak Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki arról is beszélt, hogy hétfőn hirdeti ki az angolok elleni keretet. Hozzátette: a névsorban 2-3 utánpótlás-válogatott játékost is számításba vesz.
 

1

Örömmel tér vissza a labdarúgó-válogatottba Gera Zoltán - közölte az InfoRádióval Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki csütörtökön London beszélt a Fulham légiósával.

A szakvezető elmondta, hogy felvázolta a támadónak, hogy milyen változások indultak el a magyar labdarúgásban. A jövőről beszéltünk, a múltról kevesebbet - tette hozzá a szövetségi kapitány, aki szerint Gera Zoltán kirobbanó formában játszott tavasszal, és nagy segítségére lehet a válogatottnak.

Egervári Sándor hétfőn hirdeti ki az angolok elleni augusztus 11-i barátságos meccsre készülő keretét. A tréner közölte, stratégiai megállapodást kötött Róth Antallal, az U21-es válogatott szövetségi irányítójával arról, hogy az angolok ellen 2-3 fiatal labdarúgó kerül be a keretébe.

Neveket nem árult el Egervári Sándor, de a Sampdoria honlapján már közölte, hogy az olasz együttes középpályása, Koman Vladimir kapott meghívót a trénertől az angolok ellen.

Gera: Őszinte beszélgetés volt
Gera Zoltán a pepsifoci.hu oldalon saját blogjában kommentálta döntését: "Egervári rendkívül nyílt és őszinte volt a beszélgetés során, nagyon határozott véleménye van a válogatottban szükséges munkáról, ezeket el is mondta ma nekem. Talán annyit elmondhatok, hogy sokkal kevesebbet beszéltünk a múltról, mint a jövőről, azaz az elmúlt hónapok történéseit csak pár szóban érintettük, a következő hónapokról és évekről viszont hosszasan beszélgettünk. Azt kell hogy mondjam, hogy számomra rendkívül nagy öröm, hogy az elmúlt időszak történéseit követően lesz még lehetőségem pályára lépni a magyar válogatottban, hiszen semmiképpen sem szerettem volna nemzeti csapatban való szereplésemet úgy zárni, ahogy az Koppenhágában történt. Örülök, hogy most vélhetően több mérkőzés során is nyílik lehetőségem arra, hogy igazán jól játsszak a válogatottban, ez a célom."
Hanganyag: Szabó Gergő
Kapcsolódó cikkek:



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Junior termékfejlesztő (Befektetési alapkezelő)
Üzletvezető-helyettes (Jeans Club Kft.)
Pénztáros (wow! budapest)
   > VLV

Add a Startlaphoz