eur:
393.74
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Taiwan and China flags together textile cloth, fabric texture
Nyitókép: Oleksii Liskonih/Getty Images

Az orosz nukleáris fegyverekről és Tajvanról is beszélt a CIA-igazgató

Kínát zavarja, hogy az ukrajnai háború közelebb hozta egymáshoz az európaiakat és az amerikaiakat - vélekedett.

Semmi jel sem utal arra, hogy Oroszország taktikai nukleáris fegyverek bevetésére készül az ukrajnai konfliktusban - mondta William Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.

"Azonban az orosz vezetéstől hallott háborús uszító nyilatkozatok fényében nem vehetjük félvállról ezt a lehetőséget" - tette hozzá Burns a Financial Times című amerikai napilap által rendezett washingtoni konferencián.

Aláhúzta: a CIA továbbra is fokozott figyelmet fordít a témára.

Röviddel az ukrajnai háború kezdete után Oroszország készültségbe helyezte elrettentő erőit, beleértve a nukleáris fegyvereket is. Többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök is célozgatott arra, hogy szükség esetén kész bevetni a taktikai nukleáris arzenált. Putyin "gyors és erőteljes" választ ígért arra az esetre, ha bárki kívülről beavatkozna az ukrajnai konfliktusba.

Burns rámutatott: értékeléseik szerint Vlagyimir Putyin úgy véli, hogy a katonai konfliktus fokozásával javíthat helyzetén. A CIA szerint Putyin azt gondolja, hogy nem engedheti meg magának a vereséget Ukrajnában.

Burns elmondta: Peking lankadatlan figyelemmel követi a konfliktus alakulását, amely befolyásolja Kína Tajvannal kapcsolatos számításait. Az igazgató rámutatott: a kínai kormányt megdöbbentette Ukrajna heves ellenállása, az atlanti szövetség összezárása, illetve a háborúval járó orosz gazdasági költségek.

Burns szerint Kínát zavarja, hogy az ukrajnai háború közelebb hozta egymáshoz az európaiakat és az amerikaiakat.

"Ezek olyan dolgok, amelyeket nagyon alaposan mérlegelnek" - tette hozzá a tisztségviselő.

Megjegyezte: Kína nem mondott le arról, hogy idővel megszerezze az ellenőrzést Tajvan fölött, de az ukrajnai konfliktus tanulságai befolyásolják a módszerrel és az időzítéssel kapcsolatos számításait.

Kína saját területeként tekint a 23 millió lakosú, önálló kormányzattal rendelkező Tajvanra, és jelezte: ha kell, kész erővel visszafoglalni a szigetet. Oroszország ukrajnai inváziója felerősítette a tajvani félelmeket, hogy Peking beváltja fenyegetését.

Kína nem volt hajlandó elítélni az orosz támadást, és bírálta a Nyugat által kivetett szankciókat. Néhány héttel a háború február 24-i kezdete előtt Peking és Moszkva korlátlan stratégiai partnerséget kötött. Kína és Oroszország az elmúlt években szorosabbra fűzte együttműködését az energetika és a biztonság terén.

Ennek ellenére az Egyesült Államok úgy véli, Kínát nyugtalanítják az esetleges károk, amelyeket az okozhat neki, hogy jó kapcsolat fűzi a háborús bűncselekményekkel és kegyetlenkedésekkel vádolt Oroszországhoz - jegyezte meg Burns.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×