eur:
394.47
usd:
370.38
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Romlott az egészségügy megítélése

Az orvosok és a lakosság véleménye is romlott a hazai egészségügyről, és már a következő öt évre sem várnak jelentős javulást: elsősorban terveket és ötleteket látnak, a megvalósítást nem tapasztalják. Ezzel szemben jelentős forráskivonást észlelnek - derül ki a GfK Hungária egészségügyi bizalomindexéből. A lakosság az egészségügy helyzetének romlását érzékelve egyre inkább úgy gondolja, hogy érdemes a saját egészsége fenntartására és fejlesztésére többet fordítani.

Mind az orvosok, mind a lakosság véleménye romlott a hazai egészségügyről. Most már nem csak a következő egy év kilátásait ítélik meg borúlátóan, az előttünk álló öt évre sem várnak jelentős javulást a megkérdezettek. A GfK Hungária és a Szinapszis közös kutatásából az derül ki, hogy az elmúlt hónapokban minden vizsgált csoport úgy ítélte meg, öt éven belül javulni fog az egészségügy helyzete. De a mostani eredmények azt mutatják, hogy már a hosszabb távú javulásban sem bízik sem az orvosi kar, sem a lakosság.

A szakemberek és a lakosság egyaránt úgy vélik, hogy elsősorban tervek és ötletek vannak, de a megvalósítást nem látják. Ezzel szemben a jelentős forráskivonást észlelnek, és attól tartanak, hogy ez tovább fog folytatódni.

A lakosság az egészségügy helyzetének romlását tapasztalva egyre nagyobb mértékben gondolja úgy, hogy érdemes saját egészsége fenntartására és fejlesztésére az eddiginél több pénzt, energiát és időt fordítani. A most tapasztalt változásnak ez a társadalmilag pozitív hozadéka.

Az orvosok is főleg a negatívumokat említették a mostani megkérdezés során az elmúlt hetekben hallottak közül. Leginkább a pénzhiány következményei aggasztják őket, és tartanak attól is, hogy a jelentős gyógyszer-támogatási megszorítások komoly negatív következményekkel fognak járni a betegellátásra is. A pozitív változások között a betegutak jobb megtervezését említették a legtöbben az orvosok közül, valamint a kórházi ellátás racionalizálását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×