eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Így keletkezhetett a földi élet

A földi élet keletkezésének új modelljét próbálták ki cseh és amerikai tudósok laboratóriumban: nagy erejű lézerrel modellezték egy száguldó aszteroida becsapódásának energiáját, mely az élet folyamatait beindító szikrát adhatta.

Agyag és vegyi anyagok keverékébe irányították a lézeres csapást, melynek eredményeként létrejöttek az élet építőköveinek kulcselemei. A kísérlet előállította mind a négy alapanyagot, mely az "élet tervrajzát" alkotó RNS-molekulát felépíti.

Innen még mindig sok, egyelőre ismeretlen lépésnek kell végbe mennie, mielőtt elindulhatna az élet, ám ez a szikra a folyamat egyik lehetséges kezdő pontja - írták a kutatók az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában.

"Az eredmények arra utalnak, hogy a földi élet keletkezése nem a véletlen műve, hanem a bolygó és környezete korai történetének és körülményeinek közvetlen következménye" - hangsúlyozták tanulmányukban a prágai Heyrovsky Fizikai Kémiai Intézet kutatói.

Svatopluk Civis, a kutatócsoport vezetője elmondta: majdnem 150 méteres lézert használtak, mely a másodperc tört része alatt lőtt láthatatlan sugarat a keverékbe. Ereje olyan koncentrált volt, hogy a másodperc kevesebb mint egy milliárdod része alatt több atomerőmű teljesítményével ért fel.

A lézer nagyjából egymilliárd kilowatt energiát hozott létre abban az egyetlen időpillanatban egy igen kis ponton, és több mint 4200 Celsius-fokos hőt fejlesztett - magyarázta Civis.

Az élet egyes legkorábbi formái egybeeshetnek a késői nagy bombázás elnevezésű időszakkal, amikor a Naprendszer aszteroidaöve nagyobb volt, és a Földbe a mainál sokkal gyakrabban csapódtak be a száguldó kisbolygók - mondta David Nesvorny bolygókutató, a coloradói Southwest Kutatóintézet tudósa, a tanulmány társszerzője.

Az élet keletkezésének egy elmélete szerint a mikrobák egy üstökös vagy aszteroida felszínén érkeztek a Földre. Civisék kísérlete az úgynevezett tűzelméletet támasztja alá, mely szerint egyszerre ment végbe teremtés és pusztítás. Az aszteroida becsapódásával keletkezett extrém energiának a molekulákat kisebb, egyszerűbb anyagokká kellett szétbontania, hogy ezután azok az élethez szükséges vegyületekké állhassanak össze.

Nesvorny szerint az élet kezdő szikráját adó, mintegy négymilliárd évvel ezelőtti aszteroida-becsapódáshoz hasonló ütközés söpörte el a Föld színéről évmilliárdokkal később a dinoszauruszokat.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×