tudomány

Kiéheztetéssel a rák ellen

2006. március 17., péntek 10:52     InfoRádió
Meggyorsíthatja a rák és a csontritkulás elleni gyógyszerek kifejlesztését az az együttműködés, amelyet a világ legnagyobb biotechnológiai vállalata kezdeményezett a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetével.
 
Henry Rath, az Amgen biotechnológiai vállalat fejlesztési igazgatója az együttműködés elindítása alkalmából rendezett fórumon az InfoRádiónak azt mondta: vállalatuk új módszereket kísérletezett ki a daganatos betegségek és a csontritkulás kezelésére.

Ezek a gyógyszerek a klinikai kísérletezés fázisában vannak, és a szakember szerint az évtized végére válnak elérhetővé.

A biotechnológiai módszerekkel kifejlesztett rák elleni gyógyszer képes arra, hogy blokkolja a rákos sejtek tápanyag-utánpótlását biztosító erek kifejlődését, így a tumort ki lehet éheztetni - tette hozzá az amerikai vállalat fejlesztési igazgatója.

A kutatók reményei szerint az új hatóanyag a béldaganatok kezelésében lehet különösen hatékony.

Henry Rath kitért arra is: a csontritkulás elleni készítményük a betegség korai szakaszában fordíthatja meg a csontvesztés folyamatát.

Magyar kutatás, amerikai próba

Az Amgen fejlesztési igazgatója a magyar kutatóintézettel való új kapcsolatukról elmondta: nagyon sok kutató remek kutatásokat végez Magyarországon, a cég abban tud segíteni, hogy egy molekula kikísérletezése után a kipróbálási, bizonyítási lehetőséget teremti meg a magyar kutatók számára.

A magyar kutatók felfedezéseiből így sokkal hamarabb lehet gyógyító hatóanyag - hangsúlyozta Henry Rath.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.21. 19:00
2012.05.21. 19:00
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Pénzügyi tanácsadó (MOK Komplex Kft.)
Ingatlan tanácsadó (Otthon Centrum)
Desktop Engineer (Hays Hungary)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz