eur:
393.78
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Dzsudzsák Balázs, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról hazatérő magyar labdarúgó-válogatott játékosa a fővárosi Hősök terén tartott ünneplésen 2016. június 27-én. Az előző napon a csapat kikapott Belgiumtól a nyolcaddöntőben, így kiesett.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Shane Tusuppal közös munkájáról beszélt Dzsudzsák Balázs

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka korábbi edzőjével - és férjével - készül a 108-szoros válogatott labdarúgó.

A 33 éves, jelenleg klub nélküli, így szabadon igazolható szélső, valamint az amerikai szakember együttműködése - utóbbi menedzsmentjének szerdai közleménye szerint - a fizikális felkészülésre összpontosul.

Az MTK Budapestnél edző Dzsudzsák elmondta,

még mindig komoly célok lebegnek előtte,

Shane Tusup pedig biztosította arról, hogy tudna neki segíteni.

"A pályafutásom ezen szakaszában szerettem volna, ha egy erős, kemény, elismert szakember irányítja a fizikális felkészülésemet. Sikeres karriert tudhatok eddig magam mögött, ahogy Shane is komoly sikereket ért el az úszásban, újabban pedig a labdarúgásban is. Tudom, hogy kemény munkával mit ért el a sportolóival, bízom a szakértelmében. Hiszek abban, hogy az élet nem véletlenül hozza össze az embereket egymással, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen alakul majd a közös munka" - nyilatkozta Dzsudzsák.

Shane Tusup elmondta, Dzsudzsák többször bizonyította, hogy a magyar válogatottért bármire képes és bízik benne, hogy a közös munka gyümölcseként még számos nagy sikert érhet el mind klubszinten, mind a nemzeti csapat kapitányaként.

Tusup az úszósportban Szilágyi Liliána edzője, míg a labdarúgók közül foglalkozik Szoboszlai Dominikkel és a kapus Bogdán Ádámmal.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×