eur:
388.6
usd:
361.57
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Nem ússza meg a korbácsütéseket a megerőszakolt nő

Szaúd-Arábia hivatalosan is védelmébe vette bíróságának döntését, amelyben kétszáz korbácsütésre és féléves börtönbüntetésre ítéltek egy nőt, akit hét férfi megerőszakolt. Korábban az Egyesült Államok megdöbbentőnek minősítette a verdiktet.

A tizenkilenc éves, az iszlám síita irányzatát követő nőt tavaly erőszakolta meg hét férfi az ország keleti részében. Az ügyben eljáró bíróság először a nőt kilencven korbácsütésre, az elkövetőket pedig tíz hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélte.

A fiatal nő bűne az volt, hogy megerőszakolása előtt egyedül volt egyik, nem családtag férfi ismerősével, ami az iszlám vallási törvények értelmében tilos.

Múlt héten a szaúdi legfelsőbb bíróság szigorította a büntetést: a nőt kétszáz korbácsütésre és féléves börtönre, az elkövetőket kettő-kilenc éves börtönbüntetésre ítélte.

A döntés Szaúd-Arábia irányába ritkán megnyilvánuló amerikai kritikát váltott ki, a külügyminisztérium szóvivője újságíróknak úgy fogalmazott: "az ilyesmit az emberek eléggé megdöbbentőnek fogják találni".

"Arcátlan kritika"

Ez még nem minden: a nő ügyvédje ellen fegyelmi vizsgálatot kezdeményeztek, és megtiltották részvételét az eljárás további részében, arra hivatkozva, hogy a médiának nyilatkozott az ügyről.

"Az Igazságügyi Minisztérium üdvözli a konstruktív kritikát. A rendszer megengedi a fellebbezést, a média bevonása nélkül" - fogalmazott a tárca közleményében.

A minisztérium bírálta a sajtót, amiért nem tette világossá, hogy a legutóbbi ítéletet három, nem pedig egy bíró hozta, valamint megismételte, hogy a nő elleni vádak beigazolódtak.

A közlemény ismét felsorolta a nő ügyvédje ellen felhozott bírói vádakat, hangsúlyozva: a jogász sértőn beszélt a bírósági rendszerről, valamint megkérdőjelezte a törvényeket és előírásokat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×