tudomány

Perdöntő fotó készült a Mars "arcáról"

2006. szeptember 23., szombat 16:02     
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Harminc éve készítette el az amerikai "Viking 1" űrszonda az első felvételt a Mars arc formájú sziklájáról. A kutatóknak most sikerült először profilból is lencsevégre kapniuk az "arcot" - írja a National Geographic.
 
Az ufológusok élénk képzeletével szemben a NASA kutatói rámutattak arra, hogy az arcon látható szem, száj és orr a szikla formájának és a fény-árnyékhatásnak köszönhető.

Későbbi - 1998-ban, 2001-ben - készült felvételek is megerősítették, hogy egy erodálódott felszínű sziklaalakzatról van szó. Vagyis az arc kialakításában a felszínformáló erőknek és nem a marslakóknak volt szerepük.

A "Mars Express" nevű szondának sikerült elkészítenie az első és igen részletes háromdimenziós képet a sziklaalakzatról.

Gerhard Neukum, a "Mars Express" kameráját kifejlesztő berlini Freien Universität kutatója a Spiegel Onlinenak elmondta, hogy a sziklaalakzat mintegy három kilométer hosszú és másfél kilométer széles.

"A felvételen látható, hogy egyes részeken megindult a sziklafelszín lecsúszása. A nyugati falon jól kivehető az észak-déli irányú csúszópálya. Ez egészen új jelenség, hiszen a szikla körül nincs nyoma korábbi csuszamlásnak, kőomlásnak. Ezeket valószínűleg időközben láva borította be, vagy a szél hordta el." - mondta a kutató.

A Cydonia - az a terület, ahol az "arc" található - egy mélyföld és egy magasföld határán húzódik. A területre jellemzők a különböző méretű és formájú magányos hegyek és hosszanti mélyedések. Az "arc" is tulajdonképpen egy ilyen magányos kiemelkedés.



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Pénztáros (wow! budapest)
Settlement munkatárs (Erste Befektetési Zrt.)
JAVA fejlesztő (MP Solutions Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz