A félelemre építenek a tálibok elleni támadás előtt

2010. február 8., hétfő 17:40     InfoRádió / Sárközi Mátyás (London)
A 15 ezer amerikai, brit és afgán katona a nyolc éve tartó afgán háború legnagyobb szabású támadását hajtja végre a tálib erők ellen - jelentette be a brit védelmi miniszter, aki nem mulasztotta el hozzátenni, hogy fel kell készülni veszteségekre is.
 

1

Afganisztán Helmand tartományában indul támadás a tálibok legveszélyesebb gócai ellen, Mostarak-akció elnevezéssel. Ez a szó az afganisztáni dári nyelven annyit jelent, hogy "együtt". Valóban, közös amerikai - brit -afgán katonai összefogásról van szó, amelyben mintegy négyezer brit katona vesz részt.

A terep földrajzi adottságai miatt bármilyen jól képzett és felszerelt csapatokat vetnek is be, a vállalkozás veszélyes. Az egységeket helikopterek szállítják a hadszíntérre, s ezek közül néhányat talán sikerül kilőniük a táliboknak. Gerilla taktikájuk emlékeztet a vietnamiakéra: földalatti folyosókat építettek, tehát tüzelnek, aztán eltűnnek, mint a kámfor. Robbanószerkezeteket helyeznek el épületek bejáratánál, sikátorokban, tereptárgyaknál. Kis gyerekeket tanítottak meg kézigránátvetésre.

Tavaly nyáron, Párduckarom-akció elnevezéssel a mostaninál lényegesen kisebb támadást intéztek a szövetséges erők tálib gócok ellen, s annak tíz angol halálos áldozata volt.

A Mostarak-akció célja a tálib pokolgép-barkácsoló műhelyek felszámolása is. Az iszlamista fegyveresek az afgán termelők számára küldött műtrágya-szállítmányt rabolták el, hogy a vegyi anyagokból azután olyan pokolgépeket készítsenek, amelyeket nem jelez az aknaszedő fémdetektor.

Az afgán falvak lakossága már menekül a harcok színhelyéről. A terv az, hogy ahonnan sikerül kiszorítani a tálibokat, ott azonnal megjelennek az afgán kormány küldöttei, hogy tárgyalásba bocsátkozzanak a törzsi vezetőkkel. A Mostarak-akció megindításának az időpontja titkos, de a nagyszabású felkészülést nem titkolják a szövetséges erők, remélve, hogy egy-egy gyengébb tálib egység szétszéled, tartva a rendkívüli erejű csapástól.



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
Pénztáros (wow! budapest)
Settlement munkatárs (Erste Befektetési Zrt.)
JAVA fejlesztő (MP Solutions Kft.)

Add a Startlaphoz