eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Benedek Tibor szövetségi kapitány magyaráz a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében játszott Montenegró - Magyarország mérkőzés szünetében 2016. január 21-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Benedek Tibor - egy felejthetetlen életút állomásai

Videók és fényképek segítségével idézzük fel Benedek Tibor legszebb sikereit.

Szinte felsorolni is nehéz, mi mindent nyert meg vízilabdázóként Benedek Tibor, aki csütörtökön hajnalban hunyt el.

A sikerszéria már 1989-ben kezdődött egy ifjúsági Európa-bajnoki arannyal, majd az Újpestbe szerveződve jöttek a magyar bajnoki aranyak, és a nemzetközi diadal sem maradt el: 1994-ben a BEK-et is megnyerte a gárda, Benedek a csapat egyik legjobbja volt.

Részt vett az 1992-es barcelona olimpián, sőt a torna gólkirálya lett. A válogatottal az első aranyéremre 1997-ig kellett várni, ekkor a sevillai Eb-n diadalmaskodott Kemény Dénes válogatottja.

A két évvel későbbi duplázásból kimaradt eltiltás miatt, a csapattársak a győztes firenzei döntő után hosszasan éltették. 1999 augusztusában került ugyanis nyilvánosságra, hogy tavasszal, az olasz bajnoki elődöntő során végzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott. Mintájában kis mennyiségű clostebolt találtak, amely a játékos véleménye szerint a gombásodás ellen használt kenőcse útján juthatott a szervezetébe. Szeptember 1-jén, egy nappal a firenzei Európa-bajnokság előtt az Olasz Olimpiai Bizottság az Olasz Úszó Szövetség hatáskörébe utalta az ügyet, de felfüggesztését helybenhagyta. Egy hét múlva az úszószövetség 8 hónapra eltiltotta Benedeket. November végén a nemzetközi szövetség (FINA) 15 hónapra növelte a büntetést.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2000 januárjában mondta ki a végső szót: eltiltása 8 hónap lett, amely április 28-án járt le. Benedek ennek ellenére beverekedte magát a csapatba, Sydney-ben sokáig nem ment neki a játék, de az oroszok elleni döntőben parádés teljesítményt nyújtva négy gólt szerzett.

2003-ban a hiányzó a világbajnoki cím is összejött a válogatottnak. Ezúttal nema fináléban, hanem az elődöntőben villogott, háromszor volt eredményes a görögök elleni hosszabbításos csatában.

2004-ben Nagy Tímeával együtt mondta az eskü szövegét az olimpia előtt. Athénban is kulcsembere volt a duplázó együttesnek, a szerbek elleni döntőben is betalált.

2005 májusában szívritmuszavara miatt lemondta a válogatottságot, majd 2007 februárjától egészségi állapota újra lehetővé tette a szereplést. Bekerült a pekingi keretbe is - ötödik olimpiáján, 36 évesen 10 gólt szerzett, a csapat második legeredményesebbje volt. A válogatottságtól három olimpiai aranyéremmel búcsúzott.

2010-től még játszott a Pro Reccóban, amikor már a válogatott másodedzője volt Kemény Dénes mellett, így vett részt a londoni olimpián is, ahol ötödik lett az együttes. 2012-ben hagyott fel a játékkal.

London, 2012. augusztus 8.
Benedek Tibor (k) biztatja a csapatot az utolsó időkérés alatt a 2012-es londoni nyári olimpia férfi vízilabdatornája negyeddöntőjében vívott Olaszország-Magyarország találkozón a londoni Vízilabdacsarnokban 2012. augusztus 8-án. A címvédő magyar válogatott 11-9-re kikapott a világbajnok olaszoktól, így nem jutott be az elődöntőbe.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Benedek Tibor (k) biztatja a csapatot az utolsó időkérés alatt a 2012-es londoni nyári olimpia férfi vízilabdatornája negyeddöntőjében vívott Olaszország-Magyarország találkozón a londoni Vízilabdacsarnokban MTI Fotó: Kovács Tamás

2012 őszén még Kemény Dénes volt a kapitány hivatalosan, de megbízottként már Benedek irányította a csapatot, amelyet a következő januártól át is vett.

Rögtön az első nagy eseményen sikerre is vezette a válogatottat: 2013-ban Barcelonában vb-aranyérmet ünnepelhetett. A fináléban Montenegrót győzték le a mieink.

Barcelona, 2013. augusztus 4.
A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai ünnepelnek Benedek Tibor szövetségi kapitánnyal a vízben, miután 8-7-re legyőzték a montenegrói válogatottat a barcelonai vizes világbajnokság döntőjében 2013. augusztus 3-án.(MTI/EPA/Toni Albir)
A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai ünnepelnek Benedek Tibor szövetségi kapitánnyal a vízben, miután 8-7-re legyőzték a montenegrói válogatottat a barcelonai vizes világbajnokság döntőjében 2013. augusztus 3-án.(MTI/EPA/Toni Albir)

A válogatottal még egy Eb-ezüstöt és egy -bronzöt szerzett, míg a 2015-ös vb-n hatodik lett az együttes.

Budapest, 2014. július 25.
Benedek Tibor szövetségi kapitány a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának elődöntőjében játszott Magyarország - Olaszország mérkőzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2014. július 25-én. A magyar válogatott 8-7-re nyert, így továbbjutott a döntőbe, ahol a szerb-montenegrói párharc győztesével játszik.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Benedek Tibor szövetségi kapitány a 2014-es budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának . MTI Fotó: Kovács Tamás

Kazany, 2015. augusztus 8.
Benedek Tibor szövetségi kapitány az 5. helyért játszott Magyarország - Montenegró férfi vízilabda-mérkőzés közben a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 8-án. A magyar csapat a hatodik helyen végzett, miután 10-9-re kikapott Montenegrótól.
MTI Fotó: Kovács Anikó
Benedek Tibor szövetségi kapitány az 5. helyért játszott Magyarország - Montenegró férfi vízilabda-mérkőzés közben a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 8-án. MTI Fotó: Kovács Anikó

A riói olimpián a balszerencsésen elveszített negyeddöntő után ötödik lett a csapat, ami után nem folytatta a szövetségi kapitányi munkát.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10.
Erdélyi Balázs (elöl) és Benedek Tibor szövetségi kapitány a riói nyári olimpia férfi vízilabdatorna A csoportjának 3. fordulójában játszott Magyarország - Görögország mérkőzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 10-én. A találkozó 8-8-as döntetlenre végződött.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Erdélyi Balázs (elöl) és Benedek Tibor szövetségi kapitány a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornán MTI Fotó: Illyés Tibor
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20.
Kis Gábor (b), Decker Ádám (b2), Benedek Tibor szövetségi kapitány (j4), Nagy Viktor (j3), Zalánki Gergő (j2) és Gergely István kapusedző a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornáján az 5. helyért játszott Magyarország - Görögország mérkőzés után a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 20-án. A magyar válogatott 12-10-re győzött.
MTI Fotó: Illyés Tibor
. Kis Gábor (b), Decker Ádám (b2), Benedek Tibor szövetségi kapitány (j4), Nagy Viktor (j3), Zalánki Gergő (j2) és Gergely István kapusedző a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornáján az 5. helyért játszott Magyarország - Görögország mérkőzés után A magyar válogatott 12-10-re győzött. MTI Fotó: Illyés Tibor

A 2017-es hazai masters-vb-n újra játszott, és aranyérmes lett a válogatottal.

Budapest, 2017. augusztus 11.
Benedek Tibor, a Millennium csapatnéven induló magyar válogatott játékosa a masters korosztályú vizes világbajnokság vízilabdatornájának Millennium - Darkside mérkőzésén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 11-én.
MTI Fotó: Czagány Balázs
Benedek Tibor, a Millennium csapatnéven induló magyar válogatott játékosa a masters korosztályú vizes világbajnokság vízilabdatornájána 2017. augusztus 11-én. MTI Fotó: Czagány Balázs

2017-től az UVSE szakmai igazgatójaként, illetve a 2018/19-es idénytől vezetőedzőjeként dolgozott, a csikócsapattal a várakozáson felül szerepelve.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×