Kellemetlen híreket kapott Barack Obama

2012. május 8., kedd 20:30     InfoRádió
Fél évvel az amerikai elnökválasztások előtt fej-fej mellett áll a népszerűségi listákon Barack Obama elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney. Egy friss felmérés szerint 12 fontos szövetségi államban alakult ki holtverseny.
 

1

A USA Today és a Gallup közös felmérésének eredménye kellemetlen hírekkel szolgált a kampányát épphogy megkezdő Barack Obamának: eltűnt márciusban még kilenc pontos előnye Mitt Romney-val szemben.

A közvélemény-kutatásoknál hibahatárnak számító négy százalékkal is kevesebbel vezet republikánus kihívójával szemben a választást potenciálisan eldöntő, ingadozó államokban, így például Coloradóban, Floridában Észak-Karolinában, Ohióban, Pennsylvaniában és Virginiában.

A George Washington Egyetem és a Politico portál felmérésének eredménye is azt mutatja, hogy országos szinten holtverseny alakult ki a jelöltek között.

A válaszadók egyértelmű többsége szerint Romney eredményesen építette fel "az ország vezérigazgatója" imázst, és kompetensebbnek tartják a gazdasági kérdésekben: 60 százalék mondta azt, hogy "jól" vagy "nagyon jól" kezelné a gazdasági ügyeket a következő négy évben. Obama esetében már csak 52 százalék látja így.

Az elnökválasztás azonban nemcsak politikáról, hanem személyiségekről is szól, és úgy tűnik, Obama jobban meg tudja szólítani a választókat. 58 százalék mondta róla, hogy "kedvelhető jelölt", míg Romney esetében jóval kevesebben, mindössze 31 százalék. A megkérdezettek szerint emellett kettejük közül inkább Obama törődik az emberek gondjaival. Bár kiragadták a szövegkörnyezetből, de Romney emlékezetes módon megjegyezte: szeret elbocsátani embereket.

Rossz hír a republikánusoknak az is, hogy szavazóik kevésbé lelkesek a választások iránt, mint a demokraták. Utóbbiak közül tíz százalékkal többen akarnak szavazni, Romney biztos szavazóbázisa közben kilenc százalékkal csökkent. Mindez betudható Obamának a fiatalokat megcélzó médiakampányának és annak is, hogy sok konzervatív csak jobb híján látná Romneyt az elnöki székben, mert nem tartják ideológiailag eléggé elkötelezettnek.
Szvetnik Endre (London)

 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting Aréna videók 2013.05.24. 19:00
2013.05.24. 19:00
Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi igazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz