eur:
394.2
usd:
370.08
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Facebook/Dr. Molnár Csaba

Megszavazza a DK a magyar uniós pénzek folyósítását akadályozó EP-határozatot

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor kormánya csak a jogállam látszatát igyekszik megteremteni, ezért döntöttek így.

Molnár Csaba a párt közösségi oldalán is megosztott online sajtótájékoztatón elmondta: az Orbán-kormány az unió pénze nélkül az összeomlás szélére került, ezért minden elkövetnek, hogy megszerezzék a támogatásokat.

Ehhez azonban az Európai Parlament ellenzéki képviselője szerint "be kell bizonyítania, hogy véget ért az a kormányzati korrupció, amit 12 éve látunk, és Magyarország ismét jogállam lesz."

Úgy véli, a miniszterelnök csak a jogállamiság a látszatát teremti meg, ám az EP-határozatban benne lesz a valóság. "A Demokratikus Koalíció EP-képviselői megszavazzák az Európai Parlament határozatát, mert ez a kötelességünk hazafiként, a magyar emberek érdekeit védő nép képviselőként" – mondta.

Molnár Csaba szerint csak az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lenne a garancia arra, hogy az uniós pénzek a magyar emberekhez, a magyar vállalkozásokhoz és az önkormányzatokhoz jussanak.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×