Paczolay: Veszélyben vannak az emberi jogok

2008. december 8., hétfő 9:00     InfoRádió
Veszélyben vannak az emberi jogok, elsősorban a terrorizmus ellen folytatott harc miatt - mondta az InfoRádiónak az Alkotmánybíróság elnöke. Paczolay Péter szerint minden esetben a jogokkal való visszaélést, és nem magukat a jogokat kell korlátozni.
 

1

Állandó vitatéma, hogy az emberi jogoknak mennyire kell a változó körülményekhez igazodniuk - mondta az InfoRádiónak az Alkotmánybíróság elnöke.

Paczolay Péter szerint az emberi jogoknak vannak olyan alapvető mércéi, amelyek nem lehetnek a naponta változó érdekeknek, közvéleménynek vagy a többség akaratának kiszolgáltatva, azoknak lehetőleg lassan, fokozatosan kell követniük a történelmi körülmények alakulását.

Az emberi jogok veszélyben vannak, hiszen előfordul, hogy a történelmi körülmények változásai nyomán lejjebb kívánják szállítani azok mércéit. Ilyen, ha a terrorizmus okán nemzetközileg és az egyes országokban is engedményeket tesznek a közösség létének, biztonságának megvédése érdekében - közölte az Ab elnöke.

Ez persze érthető és legitim szempont, ám nem szabad ürügyként felhasználni az emberi jogok védelmének csökkentéséhez - hangsúlyozta Paczolay Péter, aki szerint a 2001-es, az Egyesült Államok elleni terrortámadások óta ez a jellemző tendencia.

A magyarországi helyzetről szólva az Alkotmánybíróság elnöke elmondta: különböző indokokkal - hivatkozva a nemzetközi bíróságok megváltozott gyakorlatára, illetve a történelmi környezet átalakulására - alapvető jogokat korlátoznak, holott az azokkal való visszaéléssel kellene ezt tenni.



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Junior termékfejlesztő (Befektetési alapkezelő)
Üzletvezető-helyettes (Jeans Club Kft.)
Pénztáros (wow! budapest)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz