Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Robbanás Athén belvárosában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Robbanás történt hétfő reggel Athén belvárosi postahivatalában, a görög pénzügyminisztérium közelében. A hírt a rendőrség jelentette be.

Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e áldozatai a Szintagma-tér közelében bekövetkezett detonációnak. A rendőrség úgy tudja, hogy a robbanószerkezet mintegy 10, közepes méretű gázpalackból szerelték össze. Egy görög kereskedelmi televízió szerint gépkocsik gyulladtak ki és vitrinek törtek be a robbanás következtében.

A rendőrség szerint a robbanás előtt mintegy félórával az Elefterotípia című görög napilap szerkesztőségébe figyelmeztető telefonhívás érkezett, az ismeretlen telefonáló közölte: pokolgépet helyeztek el a gazdasági és pénzügyminisztérium épületében.

Egyelőre nem tudni, ki áll a robbantás mögött. Körösi Csaba, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az InfoRádióban elképzelhetőnek tartotta, hogy a figyelmeztetésnek szánt merényletet a görög költségvetés vitája váltottak ki. A tervezett büdzsé átfogó szociális, munkaerőpiaci és versenyképességet érintő reformokat javasol.

A görög rendőrség nem közölte, hogy a detonációnak köze van-e a November 17. nevű görög radikális baloldali csoport tagjainak fellebbviteli peréhez. A terrorcsoport tagjainak fellebbviteli pere december 2-án kezdődött meg Athénben. A 15 elítélt közül 6 többszörös életfogytig tartó börtönbüntetést kapott 2003 decemberében, és a többieket is súlyos szabadságvesztésre ítélték.

A héten egyébként Görögország-szerte sztrájkhullám várható a közszolgálati szektorban. A legnagyobb görög szakszervezet felhívása nyomán a hétfőn és csütörtökön 11 és 16 óra között a tömegközlekedésben dolgozók beszüntetik a munkát, szerdára pedig a teljes közszolgálati szektorban általános sztrájkot hirdettek.