Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

New York megbénult

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több mint 30 ezer tömegközlekedésben dolgozó lépett sztrájkba New Yorkban, gyakorlatilag lehetetlenné téve a közlekedést az amerikai nagyvárosban. A lépésre azt követően került sor, hogy a szakszervezet és a tömegközlekedés irányítói nem jutottak egyezségre a kollektív szerződés ügyében. A munkabeszüntetés mintegy hét millió ember életét érinti.

Pénteken éjfélkor járt le a New York-i tömegközlekedési dolgozók kollektív szerződése, amit a tárgyalások ellenére sem sikerült megújítani. A szakszervezet (TWU) elnöke, Roger Toussain a CNN amerikai hírtelevíziónak azt mondta: „a tömegközlekedésben dolgozók belefáradtak abba, hogy nem tisztelik és alulértékelik munkájukat”.

A tömegközlekedés irányító szervének (MTA) elnöke megfenyegette a szakszervezetet, hogy egy hatályos törvény alapján (amely megtiltja a közszolgálatban dolgozók munkabeszüntetését) pert indít.

„A TWU mai akciója törvénytelen és felelőtlen. A törvény otromba megsértése (…) az utasok és az összes New York-i lakos arculcsapása” – fogalmazott Peter Kalikov.

Michael Bloomberg polgármester a sztrájkot megelőzően rendkívüli intézkedéseket hozott: a legforgalmasabb manhattani részre reggel négy órán át csak a legalább négy személyt szállító autók mehetnek be, a teherautókat erre az időre kitiltják, a taxik pedig különböző irányokba menő utasokat is felvehetnek.

A városvezetés szerint a sztrájk napi 400 millió dollár veszteséget okoz a városnak. Egyelőre nem tudni, mikor folytatódnak a tárgyalások a kollektív szerződésről.