Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megmozdult az izraeli kormányfő

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jeruzsálemben kórházi közlése szerint javult az izraeli kormányfő állapota. Ariel Saron - akit hétfőn ébresztettek fel a mélyaltatásból - az orvosok tájékoztatása szerint gépek segítsége nélkül lélegzik, agyi vérnyomása megfelelő, és már jobb kezét illetve lábát is mozgatja.

A hírt, mely szerint az izraeli kormányfő kissé megmozdította a jobb karját és a jobb lábát Slómó Mor-Jószéf professzor, a jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatója jelentette be.

Az Ariel Saron kormányfőt megműtő Felix Umanszkij professzor, idegsebész szerint túl korai volna még a miniszterelnök agyában beállt esetleges károsodás mértékét megállapítani.

"Túl korai még a felismerő képességekről beszélni" - közölte Felix Umanszkij professzor.

Korábban Simon Peresz volt izraeli kormányfő megerősítette, hogy csatlakozott Ariel Saron pártjához, és a Kadima jelöltjeként kíván indulni a márciusi parlamenti választáson.

Az ellenzéki Izraeli Munkapárt korábbi vezetője a CNN amerikai hírtelevízióban azt mondta: nem célja a kormányfői vagy más tisztség elnyerése; egyetlen törekvése a békefolyamat előmozdítása.