Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újra börtönbe kerülhet II. János Pál merénylője

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A török legfelsőbb bíróság elé került Mehmet Ali Agca szabadon bocsátásának ügye, miután a török kormány megfellebbezte a tavaly elhunyt II. János Pál pápa merénylőjének feltételes szabadlábra helyezését.

A török igazságügyi miniszter korábban kritizálta az ügyben döntő államügyészt, és úgy fogalmazott: az igazságszolgáltatás is hibázhat.

Ha a török legfelsőbb bíróság is úgy véli, hogy hibázott az államügyész, akkor Mehmet Ali Agcának vissza kell térnie a börtönbe.

Addigra viszont már milliomos lehet, török lapértesülések szerint ugyanis csak egymillió dollár (210 millió forint) fejében hajlandó interjút adni.

Mehmet Ali Agca szabadulása előtt csaknem 25 évet töltött olasz és török börtönökben.

A férfinak Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök 2000 június elején kegyelmezett meg, és június 14-én adták ki Törökországnak, ahol még 1980-ban – távollétében - halálra ítélték egy baloldali újságíró meggyilkolása miatt.

Egy török bíróság a múlt héten döntött Mehmet Ali Agca feltételes szabadlábra helyezéséről.

A római bíróság vizsgálóbírója korábban azt mondta, hogy szabadulása után életveszélybe kerülhet Mehmet Ali Agca, mert sok olyan dolgot tudhat még a II. János Pál elleni összeesküvésről, valamint egy vatikáni alkalmazott lányának két évvel későbbi eltűnéséről, amit még nem mondott el.

A most 46 éves Mehmet Ali Agca 1981. május 13-án, a római Szent Péter téren lőtt rá a katolikus egyházfőre, aki életveszélyesen megsérült.

A támadás indokát máig rejtély övezi. 1981-ben Mehmet Ali Agca 23 éves volt, és kapcsolatban állt a török szélsőjobboldallal. Egyes vélemények szerint a merénylet előkészítésében közreműködött a szovjet KGB és több kelet-európai titkosszolgálat