Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Francia zavargások: tárgyalna az elnök

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jacque Chirac francia elnök sürgős párbeszédet sürgetett a kormány, valamint a diákok és a szakszervezetek között a munka törvénykönyvének újításairól, amely egész Franciaországban zavargásokat váltott ki.

Chirac az elnöki palotában egy ünnepségen azt mondta, hogy a kormány kész a párbeszédre, s reményét fejezte ki, hogy az mielőbb megkezdődik.

Csütörtökön összesen mintegy 250 ezren vettek részt közel 200 demonstráción szerte Franciaországban, tiltakozva amiatt, hogy a törvénymódosítással bevezetendő új munkaszerződés-típus megkönnyítené a munkáltatók számára azt, hogy felmondjanak a fiatal munkavállalóknak az alkalmazás első két évében.

A francia államfő védelmébe vette a jogszabályt, amit "a munkanélküliséggel szemben küzdő politika fontos elemének" nevezett. Szavai szerint az új szerződéstípus "új munkahelyeket teremt a fiataloknak, akiknek többsége ma kívül van a munkaerőpiacon".