Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Később mehetnek nyugdíjba a püspökök?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Vatikánban megnyílt a római katolikus egyház bíborosainak konzisztóriuma, ahol 15 új bíboros tette le az esküt, majd XVI. Benedek pápától megkapták a négyszög alakú, vörös bíborosi kalapot.

A Szent Péter-téren összegyűlt 15 ezer hívő előtt a katolikus egyházfő azt mondta: számít bíborosaira a keresztény ökumenizmus felé haladás erősítésében.

A 15 új bíborossal 193-ra nő a konzisztórium létszáma, közülük 120 fiatalabb 80 évnél, vagyis pápaválasztó, illetve választható az egyházfői tisztségre.

A bíborosi kollégium csütörtökön zárt ülésen tanácskozott egyebek mellett a püspöki nyugalomba vonulás korhatárának emeléséről.

A konzisztóriumon részt vesz Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Paskai László bíboros is.

Beer Miklós váci megyéspüspök püspök az InfoRádiónak elmondta: Benedek pápa alapvető célja a püspöki kar megfiatalítása, és hogy legyen teljes létszámú kollégium a pápaválasztó testület.