Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Évente 40 erőszaktevő ússza meg egyszerű figyelmeztetéssel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nagy-Britanniában a nemi erőszak miatt elítélt emberek közül évente 40 börtön helyett egyszerű figyelmeztetéssel ússza meg bűnét. 1994-ben még csak évi 19 ilyen eset volt. Ráadásul egyre kisebb arányban emelnek nemi erőszak miatt vádat az elkövetők ellen.

A figyelmeztetést, mint büntetési tételt a brit jogrendszer szabályai szerint csak kivételes esetekben szabad alkalmazni, ha nemi erőszakról van szó.

Ilyen lehet például egy rég megtörtént ügy, ahol a vádlott már idős ember, és az áldozat valójában csak nyilvános vallomást szeretne tenni. Vagy azok az esetek, amikor az erőszaktevő nagyon fiatal még, és más módon, az igazságszolgáltatás rendszerén kívül hatásosabban lehet megoldani büntetését, vagy éppen kezelését.

Bár az elmúlt években, évtizedekben a vádemeléshez vezető ügyek száma nagyjából azonos maradt, a bejelentett nemi erőszak esetek száma folyamatosan nő. Ez pedig azt jelenti, hogy az ügyek egyre kisebb hányada jut el a bíróságig.

Míg 1977-ben még minden harmadik bejelentett eset elkövetője ellen vádat emeltek, addig 2004-ben már csak minden huszadik eset került a bíróság elé.

A nemi erőszak áldozatait védő szervezetek megdöbbenve fogadták a most nyilvánosságra hozott adatokat. A brit kormány pedig azt ígéri: erőteljesebben fel fog lépni a nemi erőszakot elkövetők ellen.