Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Straw szerint az Egyesült Államok nem támadja meg Iránt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A brit külügyminiszter szerint az Egyesült Államok nem mérne katonai csapást Iránra. Jack Straw Szaúd-Arábiai látogatásán hangsúlyozta: Washington a feszültség diplomáciai megoldását szorgalmazza.

A brit külügyminiszter előzőleg a BBC brit közszolgálati csatornának úgy nyilatkozott, hogy Teheránnak nem sikerül megosztania a nemzetközi közösséget az atomprogram ügyében.

Óvott egy esetleges amerikai katonai intervenciótól Irán ellen a 2003-as Nobel-békedíjas iráni emberjogi aktivista.

Sirin Ebadi Berlinben, önéletrajzi könyvének bemutatóján azt mondta: egy államnak akkor sem szabad megtámadnia egy másik országot, ha az hibákat követ el.

Sirin Ebadi volt Iránban az első női bíró. Jelenleg ügyvédként dolgozik, politikai foglyok, hátrányos helyzetű nők és gyerekek pártfogója.