Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A németek szerint nagy reformok várnak ránk

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A németországi lapok két nappal a választások után még mindig részletesen elemzik a magyarországi belpolitikai helyzetet. Tudósítóik szerint átfogó reformok várnak az országra.

A müncheni Süddeutsche Zeitung budapesti keltezésű írása már alcímében is utal arra, hogy az újraválasztott miniszterelnöknek rendbe kell hoznia az államháztartást.

A tudósító megjegyzi, hogy az ország a rendszerváltozás utáni legnagyobb reform előtt áll, majd így folytatja: már évek óta központi téma a magas költségvetési hiány, mert az államháztartás helyzetétől is függ a belépés az euróövezetbe.

Szakértők azonban aligha tartják megvalósíthatónak, hogy a tavaly már 6 százalék fölé szökött deficitet 2008-ig a maastrichti szerződésben megkívánt 3 százalék alá lehet szorítani.

Noha elemzők az eddigi kormánynak a kezdeményezések hiányát vetették a szemére, mégis most örömmel üdvözölték a szocialisták győzelmét, mert a jelek szerint Orbán Viktor ígéreteitől még ennél is kevesebb reform megvalósítását várták.

A lap egy másik cikkének szerzője úgy véli, hogy Gyurcsány Ferenc vasárnapi győzelmét részben a választók fásultságának köszönheti, ugyanis a 44 éves, fiatalos külsejű, dúsgazdag szocialista politikus a hivatalba lépése óta eltelt két esztendőben nem tűnt ki magával ragadó reformötletekkel.

A magyarok - írja a müncheni lap kommentátora - a többi volt kommunista ország lakosságához hasonlóan a rendszerváltozás óta egyik reform után egy másikkal szembesültek, így az elmúlt két évet mintegy lélegzetvételnyi pihenőt élték meg.

Közgazdászok persze helytelenítik ezt az egy helyben topogást, és veszélyes játéknak tekintik a kormány részéről egy olyan országban, amelyet korábban Közép-Európa mintadiákjának tartottak.

A Frankfurter Rundschau kommentátora viszont éppen a választás kimenetelével is megerősített stabilitást emeli ki, és rámutat arra, hogy az újraválasztott szocialista-liberális koalíció sokkal jobban tudja biztosítani Magyarország integratív hídfőszerepét az Európai Unió leendő délkelet-európai tagjai felé, mint az ellenzéki jobboldal.