Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Béremelésért sztrájkolnak az orvosok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Frankfurt központjába szerdán legalább 5 ezer orvost várnak, hogy ezúttal is hangot adjanak fizetésemelési követelésüknek. A városok, illetve községek által fenntartott kórházak orvosai kereken 30 százalékkal magasabb fizetés akarnak kikényszeríteni munkaadóiktól, akik eddig elzárkóztak az igény teljesítése elől.

A munkaadók szóvivője azzal érvelt, hogy ha eleget tesznek az orvosok követelésének, a többi egészségügyi alkalmazottnak is engedményt kell adni - mondta el az InfoRádió németországi tudósítója.

Tizenhat egyetemi klinika, és az elmegyógyintézetek munkatársai, csaknem 11 ezer orvos már kedden sztrájkba kezdett. Nagyobb fizetést és jobb munkakörülményeket követelnek.

Az önálló orvosok attól tartanak, hogy tönkremennek a januárban életbe lépett új egészségügyi szabályok miatt. Ezek ugyanis szankcionálják, ha egy orvos a kiszabott kvóta felett ír fel gyógyszert, vagy a nagyjából azonos hatóanyagok közül a drágább készítményt választja.

A rendelkezéssel a gyógyszergyártók sem értenek egyet. Szerintük, ha nem az egészségügyi, hanem anyagi szempontok vezetik a gyógyszerfelírást, az hátrányos lehet a kutatásra is. A cégek ugyanis nem fogják vállalni a kísérletekkel járó kockázatokat.

Az orvosok szakszervezete péntekig adott határidőt a munkaadóknak, különben a futball világbajnokság idején is folytatják a sztrájkot.

Az egészségügyi miniszter megdöbbentőnek nevezte a munkabeszüntetést, és kijelentette: ezzel számos beteg életét teszik kockára.