Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Miért veszélyes az iráni atomprogram?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szentesi György szerint atomtechnológia nélkül Iránnak nem érdemes rakétákat fejleszteni. A haditechnikai szakértő azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy az izraeli hírszerzés közölte: Teherán 2.500 kilométer hatósugarú hordozórakétával rendelkezik. Ezzel Európa déli részét, illetve Izraelt is el lehet érni.

A rakétával elérhető lehet akár Európa délkeleti csücske is, Irán azonban Izraelre és a közel-keleten lévő amerikai katonai bázisokra koncentrál - közölte Szentesi György.

Ehhez pedig egy 1.500-2.000 kilométer hatótávolságú rakéta is elég.

A szakértő elmondta azt is, hogy az Iránban fejlesztett harci eszközök elavult, csaknem 30 éves technológiájúak, amelyek csak akkor lehetnek hatékonyak, ha a hagyományos töltet helyett atomtöltettel párosítják őket.

Hangsúlyozta: az iráni atomprogram éppen ezért jelent veszélyt.