Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nő a politikai bűncselekmény száma Németországban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Németországban tavaly rekord számú, több mint 26 ezer politikai indíttatású bűncselekményt követtek el. Ez nagyjából 25 százalékos emelkedést jelent 2004-hez viszonyítva. Az idegengyűlöletből elkövetett erőszakos cselekmények száma ugyanakkor csökkent az elmúlt évben.

A politikai indíttatású bűncselekmények kétharmadát szélsőjobboldaliak követik el Németországban. Az esetek nagy részében tiltott jelképek nyilvános viseletével, használatával sértik meg a törvényt.

Tavaly kereken 5 ezer bűncselekményt szélsőbaloldali körök tagjai hajtottak végre, míg az idegenellenes cselekmények száma megközelítette a 800-at. Ez kevesebb ugyan, mint 2004-ben volt, a kimondottan antiszemita jellegű bűnesetek száma azonban 25 százalékkal felszökött tavaly.

Nőtt a véres összetűzések száma

A statisztikai adatok ismertetésekor Wolfgang Schäuble belügyminiszter kiváltképpen aggasztónak nevezte a szélsőbal- és szélsőjobboldali elemek közti véres összetűzések elszaporodását. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy az előző évhez viszonyítva egyharmaddal nőtt a súlyos testi sértéssel járó esetek száma.

A belügyminiszter szerint ennek valószínűleg az az oka, hogy a politikailag szemben álló szélsőséges erők egymás gyűléseit használják fel az erőszakos véleménynyilvánításra.

Az újraegyesült Németországban 2001 óta vezetnek listát politikai indíttatású bűncselekményekről, és azóta évről-évre egyre több ilyen jellegű törvénysértést észlelnek a hatóságok.

Tavaly a rendőrség a bűnözők több mint felét előállította, és így eljárás indulhatott ellenük.