Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tovább gyűrűzik a kormányzati szexbotrány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A bevándorlási rendszer teljes és alapvető átalakítását jelentette be Nagy-Britanniában a belügyminiszter. John Reid azt is elmondta: gyorsan rájött, hogy nem bízhat meg maradéktalanul a kollégáitól kapott adatokban. A bevándorlási hivatal vezető tisztviselőiről a napokban derült ki, hogy szexuális szolgáltatásért cserébe adtak menedékjogot bevándorlóknak.

John Reid alig két hete felelős a brit belügyi tárca irányításáért és máris minden idők egyik legnagyobb botrányát kell valahogyan kezelnie. A miniszter a parlament belügyi bizottsága előtt kijelentette, hogy a bevándorlási hivatal 20. századi eszközökkel próbálja meg kezelni a migráció 21. századi problémáját.

John Reid szerint a rendszer majdnem minden részében alkalmatlan a helyzet kezelésére, éppen ezért egy papír alapú rendszerről át kell állni egy technológián alapuló szisztémára.

"Õszintén meg kell mondanom, hogy eddig egyetlen olyan adatot sem kaptam munkatársaimtól, melyet nagyon rövid időn belül felül ne kellett volna vizsgálni" - fogalmazott a parlament alsóházának bizottsága előtt.

A brit belügyi tárcát az elmúlt hetekben két botrány is megrázta. Először az derült ki, hogy több mint ezer külföldi elítéltet engedtek ki brit börtönökből úgy, hogy nem tudják, merre lehetnek, majd a napokban kiderült, hogy több bevándorlási tisztviselő is szexuális ellenszolgáltatásért adott menekültstátuszt azt kérvényezőknek.