Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bugár szerint Gyurcsány nem beszélt a MÁÉRT megszüntetéséről

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint a határon túli magyar vezetők és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői találkozóján nem került szóba a Magyar Állandó Értekezlet megszüntetése.

Bugár Béla a közszolgálati Szlovák Rádió Magyar Adásában elmondta: a megbeszélés elején Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy célja a határon túli magyarokhoz fűződő kapcsolatok rendezése.

Elmondása szerint a kormányfő közölte: nem akar egyedül dönteni, ezért tartja fontosnak, hogy megismerje a másik fél véleményét is.

Azt azonban hangsúlyozta a miniszterelnök, hogy nem szeretne olyan tanácskozásokat összehívni, amelyeken veszekednének a résztvevők. Az elsődleges feladatnak a megegyezést tartja - tette hozzá Bugár Béla.

A Magyar Koalíció Pártjának elnöke elmondta: a határon túli magyar vezetők megerősítették, szeretnének együttműködni a mindenkori magyar kormánnyal, ennek alapfeltétele, hogy tisztességes kapcsolat alakuljon ki a kabinet és az érintett szervezetek között.

Jelenleg a legfontosabb feladat megtalálni az eszközöket a magyar-magyar kapcsolatok javítására. Ebben a tekintetben a magyar kormánynak kell lépnie - fűzte hozzá.

Bugár Béla szerint a következő hetekben megszülethet a kormány javaslata és elképzelése a határon túli magyarokkal való együttműködésről.