Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A véletlenül leeső bombát is támadásnak tekintenék

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Japán támadásnak tekintene egy, a területére akár csak véletlenül leeső észak-koreai rakétát és azonnal az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulna - közölte a japán külügyminiszter. Aszo Taro azután beszélt erről, hogy sajtóértesülések szerint Phenjan olyan 10 ezer kilométeres hatótávolságú rakétával készül kísérletet végrehajtani, amely elérheti az Egyesült Államok területét.

A japán külügyminiszter kijelentette: Tokió kész gazdasági szankciókat hozni a phenjani rezsim ellen a rakétafenyegetés miatt.

Észak-Korea 2005 szeptemberében elvben elfogadta nukleáris programjának feladását, majd újabb feltételt támasztott a pekingi hatoldalú tárgyalások folytatásához.

Phenjan azt követelte, hogy az Egyesült Államok oldja fel az észak-koreai cégeket érintő pénzügyi szankciókat.